Sír a cica miattad!

A fiatal felnőttek körében egyre látványosabb a randizási fáradtság: sokan vágynak kapcsolatra, házasságra vagy családra, mégis halogatják az ismerkedést, mert túl sok benne a bizonytalanság, az elutasítástól való félelem, az anyagi nyomás és az érzelmi kimerülés.

A budapesti randizás új kedvence nem feltétlenül a drága vacsora, hanem a közös élmény: egy séta, kiállítás, játék vagy spontán városi kaland sokkal gyorsabban megmutatja, van-e kémia két ember között.

Van az a pillanat az első randi elején, amikor felmerül a kérdés: „Iszunk valamit?” És te érzed, hogy két ajtó nyílik. Az egyik ajtó mögött ott a klasszikus forgatókönyv: koccintás, oldódás, kicsit bátrabb nevetés, kicsit könnyebb csend. A másik mögött meg ott ülsz te egy ásványvízzel, és hirtelen minden mondatodnak súlya lesz, mert nincs rásegítés. Nincs „egy pohár után úgyis gördül”. Csak ti vagytok, meg a valóság. Az alkoholmentes randi – a „száraz randi”, vagy ha trendibb akarsz lenni: sober date – egyre gyakrabban kerül elő, főleg a fiatalabbaknál. Van benne tudatosság, van benne kísérletezés, és van benne egy nagy közös kérdés: Tényleg jobb így a szűrés, vagy csak nehezebb? A válasz kellemetlenül felszabadító: mindkettő.

A kézfogás az egyik legmélyebben rögzült társas reflexünk. Így köszönünk, így pecsételünk meg megállapodásokat, és így jelezzük: megbízhatóak vagyunk, nyitottak, barátságosak. Sokszor észre sem vesszük, mennyire automatikus mozdulat – egészen addig, amíg valaki nem húzza vissza a kezét. Pedig ha egy pillanatra félretesszük a társadalmi elvárásokat, és megnézzük, mit mond erről a biológia, a kép már korántsem ilyen elegáns.