Sokat dolgozunk, hogy ezen az oldalon NEKED valami értékeset nyújtsunk. Nem kérünk mást, minthogy néha megnézd egy-egy hirdetőnk weboldalát – aki cserébe kifizeti a munkánkat. Engedd, hogy más fizessen a kíváncsiságodért. Engedélyezd a hirdetéseket ezen az oldalon és ismerkedj meg a szponzoraiddal.
Elfelejthetjük a rózsacsokrot. Tegyük vissza a polcra a bonbonválogatást. A 18–19. századi Írországban a szerelmesek valami egészen mással lepték meg egymást Valentin-nap táján: egy tincs hajjal. Igen. Saját hajjal.
Van az a februári nap, amikor a férfiak egy része idegesen nézi a naptárt, a nők egy része pedig azt mondja: „Ugyan, nekem nem kell ajándék.” Aztán mégis mindenki egy kicsit feszültebb. De vajon miért lett a Valentin-napból ennyire kényelmetlen terep? És miért működik sok kapcsolatban inkább stresszforrásként, mint ünnepként?
A szerelemmel kapcsolatban érezni általában könnyebb, mint beszélni. Lehet, hogy ülünk valaki mellett, nézzük az arcát, és pontosan tudjuk, mit jelent nekünk – de amikor szavakba kellene önteni, minden hirtelen szegényesnek tűnik. Nem véletlen, hogy költők, filozófusok és dalszerzők évszázadok óta küzdenek vele. Most azonban a pszichológusok, antropológusok és evolúciókutatók is ugyanabba az irányba fordultak. Adatokkal, vizsgálatokkal, megfigyelésekkel. És amit találnak, az egyszerre megnyugtató és meglepő.
Vannak párok, akik nem hangosan, hanem következetesen írják át mindazt, amit a hosszú párkapcsolatokról gondolunk. Goldie Hawn és Kurt Russell több mint negyven éve élnek együtt úgy, hogy soha nem házasodtak össze – mégis Hollywood egyik legstabilabb és legkiegyensúlyozottabb párjaként tartják számon őket.