Bemutatjuk aaa… szponzorodat!

Van egy különleges szilveszteri pillanat, amikor már tudjuk, hogy hazudni fogunk magunknak. Nem rosszindulatból, nem komolyan – inkább hagyományból. Ez az a pillanat, amikor megszületik a mondat: „jövőre majd másképp”. Sportosabban. Tudatosabban. Kevesebb cukorral. Több zöldséggel. Kevesebb képernyővel. Több énidővel. És valahol mélyen már ekkor érezzük: ezek közül legalább kettő februárra elfárad.

Van az a januári reggel, amikor felébredünk, és a testünk egyértelműen jelzi: ő nem olvasta az újévi terveinket. Lassabb, nehezebb, álmosabb – és nem, ez nem jellemhiba. Ez biológia. Csak ritkán beszélünk róla ilyen nyíltan. A jó hír: a testünk nem ellenünk dolgozik. Egyszerűen csak évszak van. Tél.

Van egy visszatérő januári félmondat, ami minden korosztálynál mást jelent: „régen ezt jobban bírtam”. Huszonévesen ezt általában viccből mondjuk. Negyven körül már gyanakodva. Hatvan felett pedig teljes nyugalommal, mert addigra pontosan tudjuk, mire gondolunk. A január ugyanis nem változik. Mi igen.

Van egy csendes félreértés januárral kapcsolatban: hogy ez lenne az újrakezdés ideje. Friss lendület, nagy döntések, közös célkitűzések, „na mostantól máshogy csináljuk”. Ehhez képest januárban a legtöbben inkább csak túl akarunk lenni a napon. Nem hősiesen, nem látványosan, csak úgy, hogy este végre leülhessünk.