Fizessen a hirdető helyetted!

Hazudni emberi dolog – és biológiai is. Amikor füllentünk, nemcsak a szavaink változnak meg, hanem a testünk is reagál: izzadunk, megemelkedik a pulzus, megfeszül az arc, és apró mikromimikák árulják el az igazság pillanatnyi megbicsaklását. A test nem tud hazudni, legfeljebb reméli, hogy senki nem figyel eléggé.

Van az a pillanat, amikor az ember nem pszichológushoz, hanem a keresőmezőhöz fordul: „miért vagyok mindig fáradt”, „hogyan lehet nem túlgondolni mindent”, vagy a klasszikus: „miért vonzom a bonyolult embereket”. A digitális kor önsegítő kultúrája soha nem látott lendületben van – csak épp egyre nehezebb eldönteni, segít-e valójában.

Amikor újra meghallgatjuk a gyerekkorunkból ismert dalt, vagy elmerülünk egy régi film hangulatában, nem csupán emlékezünk – gyógyulunk is. A nosztalgia nem pusztán érzelgősség, hanem az agy egyik legösszetettebb önvédelmi mechanizmusa, amely segít stabilizálni az identitásunkat, csökkenteni a stresszt – és olykor megóvni a kapcsolatainkat is.

A passzív-agresszió a kommunikáció egyik legrejtélyesebb és leggyakoribb jelensége: olyan, mint egy mosoly, amely mögött fogcsikorgatás rejtőzik. Mindenki találkozott már vele – sőt, valószínűleg mindenki alkalmazta is valamikor, akár akaratlanul. De miért van az, hogy a legártatlanabb mondatok is képesek érzelmi aknákat rejteni?