Sír a kollégánk miattad!

A vetélés mindig is az emberi élet része volt, mégis újra és újra tabuvá vált. A történelem során nemcsak a biológiai magyarázatok változtak, hanem az is, ahogyan a társadalom és a közösségek viszonyultak ehhez a veszteséghez. Ami ma egészségügyi problémaként és lelki traumaként jelenik meg, az évszázadokkal ezelőtt gyakran bűnnek, szégyennek vagy épp isteni figyelmeztetésnek számított.

A menstruációs görcsök olyanok, mint a váratlanul befutó rokonok: mindenki tudja, hogy léteznek, sokak életét megnehezítik, mégis alig beszélünk róluk komolyan. Pedig az érintettek 90%-a tapasztal fájdalmat – és mégis: a tudomány máig nem tudja pontosan, miért fáj ennyire. Ez nem vicc. A női testet érintő kutatások olyan lemaradásban vannak, hogy néha az az érzésünk, mintha a tudomány csak vállat vonna: „hát, valami történik ott…”.

A várandósság sokak fejében idilli buborék: mosolygó kismama, finom rugdosások, meghitt esti beszélgetések a babáról. A valóság azonban ennél rétegzettebb. A hormonok, a félelmek, az alvászavarok és a millió új feladat között ott vannak azok az érzelmi tornádók is, amelyeket még maga a kismama sem mindig ért. És a kutatások szerint ez a belső hullámzás sokkal fontosabb jelző lehet, mint gondolnánk. Egy friss tanulmány ugyanis kimutatta: már a második trimeszterben meg lehet jósolni, ki lesz nagyobb eséllyel érintett perinatális depresszióban. A kulcs? Az érzelemszabályozás.

Van Anglia déli részén egy 2000 éves bűnügyi helyszín, ahol már sosem derül ki, ki volt a tettes. A Bournemouth Egyetem régészei azonban nem is annyira a „ki?”, sokkal inkább a „miért?” kérdésére keresik a választ – és amit találtak, az újraírhatja a vaskori kelta közösségekről alkotott képünket.