Bemutatjuk aaa… szponzorodat!

A mai világban egy pillantás a telefonra, és már tudjuk is, mennyi az idő. De volt idő – szó szerint –, amikor az embereknek nem volt saját pontos órájuk, és ha tudni akarták, hány óra van, hát… meg kellett venniük az információt. És itt lép színre Ruth Belville, a legendás „Greenwich Time Lady”, aki szó szerint árulta az időt.

Volt idő, amikor a férfiak verset írtak, virágot vittek és három napig köröztek a ház körül, hogy a lány egyszer végre kinézzen az ablakon. Ma ugyanez az odaadás könnyen kimerítheti a zaklatás fogalmát – különösen, ha az „ablak” a Messenger chatablakát jelenti. A világ gyorsabban változott, mint a romantika szabálykönyve, így sokan érzik magukat tanácstalannak: mi számít figyelmességnek, és mi tolakodásnak?

Amikor az ember szerelembe esik, hajlamos azt gondolni, hogy a különbségek vonzzák egymást. „Ő a tűz, én a víz, de milyen jól kiegészítjük egymást!” – hangzik a klasszikus romantikus narratíva. De a tudomány most ismét ránk kacsint: valójában sokkal inkább saját tükörképünket keressük a másikban.

A szerelem keresése sokszor olyan, mint egy végtelenített vetélkedő: mindenki próbál megfelelni a szabályoknak, amiket senki sem írt le. De mi van, ha a nyerő stratégia pont az, ha nem játszod mások játékát? Egy friss pszichológiai kutatás szerint azok, akik belső indíttatásból keresnek párt – tehát saját értékeik, vágyaik és igényeik miatt – sokkal nagyobb eséllyel találnak valóban tartós kapcsolatot, mint akik külső nyomás vagy félelem miatt vetik bele magukat a randizásba.