Bemutatjuk aaa… szponzorodat!

A húsvét kívülről nézve sokszor egészen idillinek tűnik. Friss tavaszi virágok az asztalon, sonka a konyhában, hímes tojások egy kosárban, ünneplő család, kedves mosolyok, kicsit nosztalgikus, kicsit meghitt hangulat. Belülről, vagyis onnan nézve, ahol ez az egész valójában összeszerveződik, a kép már valamivel árnyaltabb. Mert miközben az ünnep tényleg szép tud lenni, a hozzá vezető út sok nő számára inkább emlékeztet egy gondosan dekorált logisztikai hadműveletre, mint lebegős tavaszi ráhangolódásra.

Ha ma egy filmben vagy sorozatban megjelenik egy nő ragadozó madárral a karján, szinte biztos, hogy nem mellékszereplőről van szó. A sólyom, a héja vagy a karvaly a vásznon azonnal jelent valamit: fegyelmet, rangot, különcséget, erőt, gyászt, vad szabadságot. Nem véletlen, hogy mostanában újra feltűntek ezek a madarak a női történetek körül. Csakhogy a kapcsolat jóval régebbi, mint hinnénk.

A K‑popról sokáig azt hittük, hogy tinilányok gyorsan múló rajongása. Sikító tömegek, poszterek a falon, intenzív érzelmek, amelyeket „majd kinövik”. Csakhogy az utóbbi években valami egészen más rajzolódik ki: Európában is egyre több harmincas, negyvenes, sőt idősebb nő vallja magát elkötelezett K‑pop‑rajongónak. Olyan bandák nevei bukkannak fel újra és újra, mint a BTS vagy a Stray Kids – és sokakban felmerül a kérdés: mi történik itt valójában? Ez nem pusztán zenei ízlés kérdése. A K‑pop körüli lelkesedés mögött kulturális, pszichológiai és kapcsolati mintázatok húzódnak meg, amelyek sokkal többet mondanak a mai női vágyakról és hiányokról, mint elsőre gondolnánk.

Január 21. Szent Ágnes ünnepnapja a keresztény hagyományban. Vannak történetek, amelyek évszázadok távolából is zavarba ejtően aktuálisak. Szent Ágnes legendája ilyen. Nem csupán egy fiatal keresztény vértanú története a római császárkorból, hanem egy nőé, aki nemet mondott – és ezért az életével fizetett.