Hogyan vidíthatnál fel bennünket?

Ha csak a műveiből indulnánk ki, William Shakespeare-ről könnyű lenne azt hinni, hogy egyszerre volt szerelmi tanácsadó, párkapcsolati szakértő, női lélekbúvár és a rossz randik koronázatlan királya. Kevés szerző írt annyit a szerelemről, a féltékenységről, a házasságról, a vágyakozásról, a csalódásról és a nők körüli férfizűrzavarról, mint ő. Az embernek néha az az érzése, hogy Shakespeare fél Angliát végighallgatta egy rosszul sikerült udvarlás után.

Van az a kényelmetlen, ismerős társasági reflex, amikor egy munkahelyi zaklatási ügy hallatán valaki félhangosan odaveti: „biztos félreértés volt”, vagy „egyes férfiak egyszerűen ilyenek”. Mintha a nők megalázása, szexista poénokkal való helyretolása vagy a határok szándékos feszegetése valamiféle ősi, elkerülhetetlen természeti jelenség lenne, mint az eső vagy a pollenszezon. Pedig nagyon nem mindegy, minek tartjuk a munkahelyi szexuális zaklatást. Ha rossz magyarázatot fogadunk el, rossz megoldásokat is keresünk. Egy friss tudományos összevetés szerint ugyanis két nagy elmélet kering arról, mi hajtja ezeket a viselkedéseket – és az egyik sokkal jobban megmagyarázza, mi történik valójában.

Nicole Kidman neve mellé eddig inkább filmcímeket, vörös szőnyeget, díjakat és nagy alakításokat társítottunk. Most viszont valami egészen más miatt került a figyelem középpontjába: a friss hírek szerint életvégi dúlának, angolul death doulának tanul. Ez elsőre tényleg szokatlanul hangozhat, főleg egy világsztártól, de minél tovább gondolkodik rajta az ember, annál kevésbé tűnik furcsának. Inkább fájdalmasan ismerősnek.

Tavasszal valami furcsa dolog történik az emberekkel. Hirtelen mindenki földet akar venni, magot rendelni, palántát nézni, balkonládát súrolni, bazsalikomot menteni, paradicsomot nevelni, mentát szaporítani. Az erkélyből projekt lesz, az ablakpárkányból mini birtok, a közös növényből pedig meglepően gyorsan közös ügy. És ahol közös ügy van, ott előbb-utóbb megjelenik valami más is: ki hogyan kontrollál, ki hogyan gondoskodik, ki hogyan felejt el dolgokat, ki hogyan sértődik meg, és ki az, aki már a második levél sárgulásánál úgy beszél a bazsalikomról, mintha a kapcsolat jövője múlna rajta.

A húsvét kívülről nézve sokszor egészen idillinek tűnik. Friss tavaszi virágok az asztalon, sonka a konyhában, hímes tojások egy kosárban, ünneplő család, kedves mosolyok, kicsit nosztalgikus, kicsit meghitt hangulat. Belülről, vagyis onnan nézve, ahol ez az egész valójában összeszerveződik, a kép már valamivel árnyaltabb. Mert miközben az ünnep tényleg szép tud lenni, a hozzá vezető út sok nő számára inkább emlékeztet egy gondosan dekorált logisztikai hadműveletre, mint lebegős tavaszi ráhangolódásra.