Sokat dolgozunk, hogy ezen az oldalon NEKED valami értékeset nyújtsunk. Nem kérünk mást, minthogy néha megnézd egy-egy hirdetőnk weboldalát – aki cserébe kifizeti a munkánkat. Engedd, hogy más fizessen a kíváncsiságodért. Engedélyezd a hirdetéseket ezen az oldalon és ismerkedj meg a szponzoraiddal.
Van az a hét, amikor egy reggeli kávé sem csak reggeli kávé. Hanem félmondat. Hangsúly. Szemforgatás. Egy rosszul időzített kérdés. Egy csendes vita. És egyszer csak azt veszed észre, hogy már nem arról beszéltek, mi történik az országban, hanem arról, hogy ki kinek a szemében lett ostoba, naiv, érzéketlen vagy menthetetlen.
Van az az időszak, amikor egy ártatlannak induló reggeli kérdésből, hogy „főzzek még egy kávét?”, két és fél perc alatt el lehet jutni a nemzet jövőjéig, a médiaállapotokig, Brüsszelig, a családi értékekig, majd onnan egy hirtelen kanyar után oda, hogy „jó, hagyjuk, veled erről nem lehet beszélni”.
Az elmúlt években egyre gyakrabban bukkan fel a „gray divorce” kifejezés, amely az 50 év felettiek körében növekvő válási arányt jelöli. Bár elsőre meglepőnek tűnhet, a jelenség mögött nem hirtelen döntések vagy divathullám áll, hanem hosszú, sokszor évtizedeken át érlelődő folyamatok.
Sokan hiszik, hogy a ghosting, vagyis amikor valaki minden szó nélkül eltűnik egy kapcsolatból, a digitális kor szülötte. Pedig az emberiség történetében mindig is voltak, akik a „bocs, most nem érek rá” helyett inkább köddé váltak. Csak régen még nem a Messenger mutatta, hogy „látta, de nem válaszolt” – hanem a postás, aki hiába csengetett.