Ha nincs, akkor lehet, hogy ő maga van olyan kapcsolatban, amin mások hüledeznek. Olyan románcokról beszélünk most, ahol az egyik fél érzelmileg szinte tönkreteszi a másikat, de a kapcsolat mégsem bomlik fel. Miért?
Elsőre azt gondolnánk, hogy aki utálatos és/vagy neveletlen és/vagy lusta és/vagy önző partnert választ magának, aki még jól ki is használja és/vagy megalázza és/vagy bántja, az egyszerűen csak mazochista és imád szenvedni. Az ok azért ennél egy kicsit bonyolultabb.
A párkapcsolatok kiszámíthatatlansága az agyunk öröm- és jutalomérzetért felelős területet stimulálja, ami dopamint termel a szervezetünkben. Ez a neurotranszmitter jóleső érzést okoz és nem mellesleg könnyen függőséget is. Lényegében ugyanazt a hatást érik el a vonzó bunkók, mint a szerencsejáték, vagy a kokain és más drogok.
A kiszámíthatatlan jutalom az, amiért a szenvedő fél képtelen kiszállni a kapcsolatból, szinte rajong azért, aki bántja. Mert hiába szörnyű és utálatos 10 alkalomból 9-szer a másik, az egyetlen alkalommal, amikor nem az, az áldozat úgy érzi magát, mintha nyert volna a lottón. Így csinálja tovább, hátha a következő alkalommal is nyer, pedig rajta kívül mindenki látja, hogy nem fog.
Ebből az egyetlen kiút, ha az ember képes felismerni a problémát, a furcsán bizarr függőségét, és változtat. Amikor rádöbben arra, hogy az az egy alkalom nem éri meg a másik kilenc okozta szenvedésével szemben. Amikor megtalálja a módját, hogy másképp is meg lehet élni a kiszámíthatatlan jutalmat. Egy megbízható, odaadó kedves ember mellett, akinél a meglepetés az, hogy hazafele beugrik a cukrászdába valami finomságért, talán nem olyan drámai az élet, mint aki mellett állandó a békülős szex sok sírással előjátékként, de hosszú távon mégis az előbbi tesz boldoggá.
