Mit tehet az ember lánya, ha negyvenpluszosan eszik életében először sushit egy céges csapatépítő estebédjén? (Amúgy is, miért nem szusi? Sushi? Nem gáz? Így leírva? De. Gáz.) Szóval mit tesz?
Na... mit? Jó magyar létére: félbevágja. Úgy, ahogy kell. Félbe. Tökre. Még most is látom a döbbenetet kollégáim arcán és itt cseng a felhördülésük a fülemben: „Te meg mit csinálsz? Félbevágni EGY SUSHIT?”
Kínos csend. Egymásra nézés. Hüledezés. Kölcsönösen. Mert mondja már meg valaki, hogy miért nem lehet félbevágni egy sushit? Kitagad a társadalom? Vagy végigrugdosnak az éttermen? Vagy körbeállnak és megdobálnak a maradék kajával? Szóval miért nem lehet félbevágni egy sushit? Azért mert ez hagyomány? Ez ősi tradíció? Mert így szoktuk? Mert így illik? Mert... csak?
Szóval itt... pontosan itt döntöttem el, hogy innentől kezdve konkrétan lesz@rom a hagyományokat, a megszokásokat, a beidegződéseket, a megfeleléseket. És olyan Szentestét rittyentek a gyerekeimnek, hogy életük végéig emlékezni fognak rá. Meg én is.
Először is: megfogadom, hogy nem fogok napokig takarítani, magamat izzadtra porszívózni, körömletöredezésig csempét suvickolni. Nem. Ezért inkább elkezdtem a takarítást most. November második hetében. A srácok segítségével. Édesen lelkesek, hogy elrakhatjuk végre a húsvéti szalvétákat, hogy a szekrény aljára kerülnek a nyári cuccok, hogy az augusztusi szülinapi buliról megmaradt tövig égett gyertyáktól búcsút veszünk. A nyaralásról hazamenekített lyukas úszógumit beajánljuk a szelektív konténernek, a kinőtt ruhákat a Vöröskeresztnek.
Azt is megfogadom, hogy nem fogok napokig a tűzhely mellett robotolni, sütni-főzni-mosogatni, hűtőt csurig tölteni mindenféle általunk nem is kedvelt kajával. Mert hát ez a halászlé... még rendben is lenne... egyszer... egy évben... de amikor még Szilveszterkor is a halászleves bödönöket tuszakolom a hűtő polcain ide-oda... na, az már nincs rendben. És hát a beigli. Tök jó. Tényleg. Egyszer. Egy évben. Anyámé, meg anyósomé, meg a barátnőmé, meg a szomszéd nénié, meg Ancsikáé. Tök jó, hogy van viszonyítási alapom, hogy melyik diósabb, melyik keltebb, melyik szárazabb, melyiket muszáj kávéba áztatni előtte... Még jó, hogy van mélyhűtő. Milyen jó is Ancsika beiglije Húsvétkor! Tavaly például tök nagy sikert arattam a meglepi beiglivel Pünkösdkor, odáig voltak érte a barátok. Szóval idén elhatároztam azt esszük, amit a gyerekek a legjobban szeretnek: eperkrémlevest tejszínhabbal. Hogy mi készül még mellé, szavazásra bocsátom. Döntsenek a srácok, nekem csak egy feltételem van: fél óra alatt meglegyek vele. Úgyis tudom, hogy a gofri fog nyerni, majd együtt kisütjük, aztán jöhet rá a nutella kifulladásig.
Takarítás és menü kipipálva. Marad még két nagyon fontos konfliktusforrás: az ajándékok beszerzése és hol, kinél legyen a Szenteste, illetve milyen sorrendben látogassuk meg a rokonokat Karácsonykor? Na, ezt már a sushi félbevágása előtt tudtam: mindenről szépen megegyeztünk az egyezségi megállapodásban... hm... igen... a váláskor... izé... szóval... ez van... Ez már nem vita többé. Az apás hétvégéken nyugisan be tudom szerezni az ajándékokat, el is tudom rejteni a szekrény mélyére, hogy pár év múlva meglepetten találjam meg az ötéveseknek való építőjátékot a kiskamasznak, a fodros tüllszoknyácskát a kisiskolásnak.
Még volt egy olyan kósza ötletem, hogy a karácsonyfát a plafonról kellene lelógatni, úgy feldíszíteni, mert olyan kicsi a lakásunk, és akkor szuper lenne, ahogy aláülünk, és úgy bontjuk ki az ajándékokat. Akár ehetnénk is alatta... csak az a sok fenyőtüske ne lenne. De ha a fenyőmag egészséges, talán a tüskével sem lesz gond, ennek majd még utánanézek.
De a lényeg, hogy nyugi, relax, csak lazán! Ne akarj megfelelni az elvárásoknak! Nincs kőbe vésve, hogy mit kell, mit kötelező, mit illik tenni/nem tenni Szenteste és Karácsonykor. Követheted a hagyományokat, viheted tovább nagyanyád szokásait (szegény, már meghalt vagy húsz éve), főzheted úgy a halászlevet, ahogy megboldogult ükapád szerette, kitakaríthatod úgy a lakást, ahogy anyád tanította, feldíszítheted úgy a karácsonyfát, ahogy apádnak tetszett, arra hivatkozva, hogy: „Ezt így szoktuk!”
Nem. Nem így szoktuk. Ez itt és most: a Te életed. Teremtsd meg a saját hagyományaidat!
Vágd félbe a sushit!
