Az új év első reggele: amikor a valóság hamarabb kel
Január elseje reggelén a világ nem frissül új verzióra. A testünk nem kap értesítést, az idegrendszerünk nem indul újra, a mosatlan pedig pontosan ott van, ahol tegnap este bátoran hátrahagytuk.
A telefon viszont igenis frissült: tele van „Új év, új én” üzenetekkel, futócipőkkel, zöld turmixokkal és olyan emberekkel, akik láthatóan már reggel nyolckor túl vannak egy edzésen. Ez az a pont, ahol sokan visszateszik a telefont, és inkább megfőzik a második kávét.
Ez nem hiba a rendszerben. Ez maga a rendszer.
A csoda, amit valamiért mégis várunk
Valahogy mélyen mégis azt reméljük, hogy az év első napján:
- könnyebb lesz felkelni
- nem leszünk fáradtak
- és hirtelen világos lesz, mit akarunk az élettől
Ehhez képest gyakran már az is komoly döntés, hogy reggelire pirítós legyen vagy „majd később eszem valamit”. Január elseje ugyanis nem spirituális átjáró, hanem egy dátum. Ráadásul gyakran vasárnap. Vagy még rosszabb: hétfő.
Az „új év, új én” mítosza, röviden
Mielőtt teljesen komolyan vennénk január elsejét, érdemes tudni: ez az egész évkezdős dolog nem örök igazság, hanem történelmi megállapodás.
Az „új év, új én” gondolat valószínűleg egy nagyon lelkes naptárgyártó és egy még lelkesebb marketinges közös gyermeke. A valóságban az új év első napján ugyanaz az ember kel fel, aki december 31-én lefeküdt – csak egy kicsit fáradtabban, és sokkal kevésbé nyitott egy életmódváltó beszélgetésre. Ez nem csalódás. Ez folytonosság.
Hogyan lett január 1-je az év kezdete?
Rövid válasz: nem mindig volt az. Sőt, az emberiség jelentős része hosszú ideig egyáltalán nem januárban kezdte az évet.
Az ókori Rómában például az év eredetileg márciusban indult – nem véletlenül, hiszen akkor kezdődött a mezőgazdasági és hadi szezon. A hónapok nevei is ezt őrzik: a szeptember szó szerint a hetedik hónapot jelentette, az október a nyolcadikat, és így tovább.
Január csak később került képbe, amikor a rómaiak úgy döntöttek, praktikusabb, ha az év eleje egy adminisztratív időponthoz kötődik. A január Janus istenről kapta a nevét, aki az átmenetek, kapuk és kezdetek istene volt – egyszerre nézett vissza és előre. Elég találó, még akkor is, ha mi többnyire csak előre próbálunk nézni, kissé hunyorítva.
A ma használt naptár alapját a Julius Caesar-féle naptárreform adta i. e. 46-ban, amely január 1-jét hivatalosan is az év kezdetévé tette. Később a Gergely-naptár finomított ugyan a számoláson, de az évkezdet dátumát meghagyta.
Magyarán: január elseje nem természeti törvény, hanem egy jól bevált szervezési megoldás. És ha ezt tudjuk, talán kevésbé várunk tőle csodát.
Konkrét példák arra, mi nem változik meg január elsején
Nem leszünk hirtelen reggeli emberek, ha eddig sem voltunk azok.
Nem kezdünk el lelkesen futni a hidegben csak azért, mert új szám van a naptárban.
Nem tisztul ki varázsütésre a fejünk az élet nagy kérdéseiben – legfeljebb kicsit fáj.
És ez mind teljesen normális.
Miért megnyugtató, hogy nem történik semmi?
Mert ha január elsején nem kell megváltoznunk, akkor nem is maradtunk le semmiről. Nem kell azonnal jobbnak, tudatosabbnak, rendezettebbnek lennünk. A csoda elmaradása felszabadító: leveszi rólunk azt a nyomást, hogy most rögtön kellene valamit bizonyítanunk.
A nap, amikor hivatalosan semmit sem kell elkezdeni
Január elseje az év egyetlen napja, amikor teljesen elfogadható:
- pizsamában reggelizni
- egész délelőtt kávézni
- nem válaszolni fontos kérdésekre
- és nem tudni, mi lesz jövő héten
Ez nem halogatás. Ez pufferidő.
A valódi változások nem konfettivel érkeznek
Az igazi változások ritkán látványosak. Nem éjfélkor történnek, nem posztolhatók, és nincs hozzájuk hangos zene. Inkább úgy néznek ki, hogy február közepén egyszer csak hamarabb lefekszünk. Márciusban rájövünk, hogy kevesebb dolgot vállalunk be. Tavasszal észrevesszük, hogy valamiben már nem akarunk megfelelni.
Ha január elsején csalódott vagy
Az nem azt jelenti, hogy rosszul csinálod. Csak azt, hogy elhitted, hogy ezen a napon történnie kell valaminek. Nem kell.
Az év legőszintébb napja
Január elseje nem a nagy ígéretek napja. Hanem azé a felismerésé, hogy pontosan ott vagyunk, ahol vagyunk. Papucsban. Kissé kótyagosan. Talán fáradtan.
És meglepő módon ez bőven elég. Nem történt csoda. És ez így van jól.
