Sokat dolgozunk, hogy ezen az oldalon NEKED valami értékeset nyújtsunk. Nem kérünk mást, minthogy néha megnézd egy-egy hirdetőnk weboldalát – aki cserébe kifizeti a munkánkat. Engedd, hogy más fizessen a kíváncsiságodért. Engedélyezd a hirdetéseket ezen az oldalon és ismerkedj meg a szponzoraiddal.
Vannak kapcsolatok, amelyekben a másik fél olyan, mint egy kaktusz: jól bírja a magányt, nem igényli a sok törődést, és ha túl közel mész hozzá, biztosan szúrni fog. De vajon tényleg ilyen egyszerű lenne? Mit taníthat nekünk egy kaktusz a személyes határokról és a párkapcsolati dinamikáról? Nézzük meg egy kis humorral és önismerettel fűszerezve!
Az utóbbi években egyre gyakrabban hallani: „nekem a kutyám a gyerekem”. Sokak számára ez csupán szeretetteljes túlzás, másoknál azonban mélyebb jelentéssel bír – egy tudatos döntéssel, hogy a hagyományos családmodellt házi kedvenccel helyettesítik. De vajon tényleg betöltheti egy kutya azt az érzelmi és kapcsolati űrt, amit egy gyermek hozna az életünkbe? Milyen pszichológiai, társadalmi és etikai kérdéseket vet fel ez a trend?
A Netflix új brit minisorozata, a Kamaszok (Adolescence), egy hátborzongatóan valóságos képet fest a tinédzserek digitális világáról, ahol a toxikus közösségek és az online tartalomgyártók manipulációi veszélyes gondolkodásmódokat alakíthatnak ki. A sorozat egyik központi témája a manoszféra, egy olyan internetes közeg, amely előszeretettel terjeszt nőellenes nézeteket és mérgező maszkulinitást. De mit jelent ez pontosan, és miért különösen veszélyes a fiatal fiúkra nézve?
A munkahelyi pletykák éppolyan természetes velejárói az irodai életnek, mint a reggeli kávé vagy a hétfő reggeli ásítozás. De vajon tényleg olyan károsak, mint amilyennek elsőre gondolnánk, vagy lehet pozitív oldaluk is?