Sír a cica miattad!

A budapesti randizás új kedvence nem feltétlenül a drága vacsora, hanem a közös élmény: egy séta, kiállítás, játék vagy spontán városi kaland sokkal gyorsabban megmutatja, van-e kémia két ember között.

Az ex Instagram-sztorijainak nézegetése ártatlan kíváncsiságnak tűnik, pedig sokszor épp ez tartja életben a szakítás utáni fájdalmat: minden új poszt, lájk és rejtélyes mosoly újraindíthatja a féltékenységet, a reményt és a túlgondolást.

Ha csak a műveiből indulnánk ki, William Shakespeare-ről könnyű lenne azt hinni, hogy egyszerre volt szerelmi tanácsadó, párkapcsolati szakértő, női lélekbúvár és a rossz randik koronázatlan királya. Kevés szerző írt annyit a szerelemről, a féltékenységről, a házasságról, a vágyakozásról, a csalódásról és a nők körüli férfizűrzavarról, mint ő. Az embernek néha az az érzése, hogy Shakespeare fél Angliát végighallgatta egy rosszul sikerült udvarlás után.

Van az a kényelmetlen, ismerős társasági reflex, amikor egy munkahelyi zaklatási ügy hallatán valaki félhangosan odaveti: „biztos félreértés volt”, vagy „egyes férfiak egyszerűen ilyenek”. Mintha a nők megalázása, szexista poénokkal való helyretolása vagy a határok szándékos feszegetése valamiféle ősi, elkerülhetetlen természeti jelenség lenne, mint az eső vagy a pollenszezon. Pedig nagyon nem mindegy, minek tartjuk a munkahelyi szexuális zaklatást. Ha rossz magyarázatot fogadunk el, rossz megoldásokat is keresünk. Egy friss tudományos összevetés szerint ugyanis két nagy elmélet kering arról, mi hajtja ezeket a viselkedéseket – és az egyik sokkal jobban megmagyarázza, mi történik valójában.

Nicole Kidman neve mellé eddig inkább filmcímeket, vörös szőnyeget, díjakat és nagy alakításokat társítottunk. Most viszont valami egészen más miatt került a figyelem középpontjába: a friss hírek szerint életvégi dúlának, angolul death doulának tanul. Ez elsőre tényleg szokatlanul hangozhat, főleg egy világsztártól, de minél tovább gondolkodik rajta az ember, annál kevésbé tűnik furcsának. Inkább fájdalmasan ismerősnek.