Sír a cica miattad!

Van az a februári nap, amikor a férfiak egy része idegesen nézi a naptárt, a nők egy része pedig azt mondja: „Ugyan, nekem nem kell ajándék.” Aztán mégis mindenki egy kicsit feszültebb. De vajon miért lett a Valentin-napból ennyire kényelmetlen terep? És miért működik sok kapcsolatban inkább stresszforrásként, mint ünnepként?

A szerelemmel kapcsolatban érezni általában könnyebb, mint beszélni. Lehet, hogy ülünk valaki mellett, nézzük az arcát, és pontosan tudjuk, mit jelent nekünk – de amikor szavakba kellene önteni, minden hirtelen szegényesnek tűnik. Nem véletlen, hogy költők, filozófusok és dalszerzők évszázadok óta küzdenek vele. Most azonban a pszichológusok, antropológusok és evolúciókutatók is ugyanabba az irányba fordultak. Adatokkal, vizsgálatokkal, megfigyelésekkel. És amit találnak, az egyszerre megnyugtató és meglepő.

Vannak párok, akik nem hangosan, hanem következetesen írják át mindazt, amit a hosszú párkapcsolatokról gondolunk. Goldie Hawn és Kurt Russell több mint negyven éve élnek együtt úgy, hogy soha nem házasodtak össze – mégis Hollywood egyik legstabilabb és legkiegyensúlyozottabb párjaként tartják számon őket.

Van az a mondás, hogy a szerelem vak. A tudomány szerint inkább túlságosan is éber. Olyannyira, hogy képes beleszólni abba, mennyi ideig élünk, hogyan gyógyulunk, sőt abba is, hogyan viseljük el az élet legkeményebb veszteségeit. Egy friss tudományos összegzés szerint az intimitás nem pusztán érzelmi luxus vagy romantikus ráadás, hanem evolúciós túlélőeszköz – afféle belső életmentő mellény.