 
		Sokat dolgozunk, hogy ezen az oldalon NEKED valami értékeset nyújtsunk. Nem kérünk mást, minthogy néha megnézd egy-egy hirdetőnk weboldalát – aki cserébe kifizeti a munkánkat. Engedd, hogy más fizessen a kíváncsiságodért. Engedélyezd a hirdetéseket ezen az oldalon és ismerkedj meg a szponzoraiddal.
 
				
				Vörös fiú és vörösbor párti, ebben a sorrendben. Autója nincs, de bicajozáshoz sisakot hord. Spanyol étkek közelébe engedni veszélyes!
A középkorban a nőknek kevés joguk volt – de annál kifinomultabb ízlésük. Míg a krónikák többnyire királyokról és hadvezérekről szólnak, a korszak valódi stílusteremtői gyakran a háttérben dolgoztak. Szó szerint: tűvel, szalaggal és színes fonalakkal. A legújabb kutatások szerint a nők öltözködése nemcsak szebb, hanem technikailag is fejlettebb volt, mint a férfiaké – és ez sokat elárul arról, hogyan élték meg önazonosságukat egy férfiközpontú világban.
A csók olyan természetes része az életünknek, hogy ritkán gondolunk bele: valahol, valamikor valakinek először kellett kitalálnia. Most azonban a tudomány újraírja a történelmet. Régészeti leletek és ősi mezopotámiai szövegek szerint az emberek már 4500 évvel ezelőtt is csókolóztak – nemcsak köszöntésképp, hanem szenvedélyből, kötődésből és vágyból.
Európa vidékein valami csendes, de forradalmi dolog zajlik. Olyan nők állnak a változás élére, akik korábban a háttérben dolgoztak – a földeken, a családban, a közösségben. Ma viszont ők azok, akik a hagyomány és az innováció határán újrateremtik a vidéki életet. Nem városi menedzserek, hanem falusi asszonyok, akik tudják, mit jelent két kézzel dolgozni, és közben jövőt építeni.
Egy új pszichológiai kutatás szerint az érintés nem mindig a szeretet, a közelség vagy a bizalom jele. Vannak, akik számára ez a legfinomabb manipulációs eszköz. A tanulmány a „sötét triád” személyiségjegyekkel — nárcizmus, pszichopátia és Machiavellizmus — rendelkező embereket vizsgálta, és meglepő összefüggéseket talált: ők gyakrabban használják a testi érintést arra, hogy befolyásoljanak, irányítsanak vagy érzelmileg uraljanak másokat.
A 19. században a „hisztéria” lett a női lélek egyik legvitatottabb diagnózisa – egyszerre orvosi fogalom, társadalmi ítélet és kulturális tükör. A kor orvosai és filozófusai úgy vélték, a nők érzelmi ingadozásai, szorongásai, dühkitörései vagy éppen fáradtsága mind egyetlen gyökérre vezethetők vissza: a „túlérzékeny” női természetre. Így született meg a hisztéria mint mindent magyarázó „női betegség” – amelyet aztán évtizedekig használtak arra, hogy az érzelmeket, a szexualitást és az önállóságot orvosi címkével fojtsák el.