Amikor a hímek túl sok energiát tesznek a szerelembe
A Max Planck Intézet kutatói több mint 1000 állatfajt vizsgáltak végig. Azt keresték, mely fajoknál él tovább az egyik nem, és mi lehet ennek az oka. A kép elég egyértelmű lett: azok a hímek, akik az evolúció során túl sok energiát költöttek látványos párzásra – izomra, sörényre, agancsra, riválisokkal való verekedésre –, sokszor szépen, de kevesebb ideig éltek. Eközben azok, akik kevesebb időt töltöttek udvarlással, és többet a családneveléssel, valahogy tovább húzták. A tudósok szerint tehát „a monogám, gyereket gondozó hímek élettartama jobb befektetés volt az evolúciónak”.
A kromoszómák sem ártanak hozzá: a „toxikus Y” elmélet
A genetika is beleszól a játékba. A nőstény emlősök két X kromoszómát kaptak, a hímek viszont egy X-et és egy jóval kisebb Y-t. Ha az X-en gond van, a nősténynél a másik X kompenzál – a hímnél nincs tartalék. Ez az egyik ok, amiért az emlősök 72%-ánál a nőstények tovább élnek. A jávorszarvasnál például a tehenek akár kétszer olyan hosszú életet élhetnek, mint a bikák – nyilván ők nem cipelik a fél háztartást a fejükön hatalmas agancs formájában.
A kutatók pedig felvetették a „toxikus Y” hipotézist is: eszerint maga az Y kromoszóma is hordozhat olyan elemeket, amelyek hosszú távon nem éppen az egészség támogatói.
De akkor miért élnek tovább a hím madarak?
Itt válik igazán izgalmassá a történet: a madaraknál pont fordítva van! A hímek átlagosan 5%-kal tovább élnek. Ők ugyanis ZZ kromoszómát hordoznak, míg a tojók ZW-t – vagyis ezúttal a nőstények kapták a „rövidebb genetikai gyufát”. Csakhogy a tudomány mindig szeret csavarni a dolgokon: vannak ragadozó madarak, ahol a nőstény nagyobb és hosszabb életű, mint a hím. Vagyis semmi sem fekete-fehér – maximum a pingvinek frakkja.
A szerelem kockázatos sport – főleg a hímeknek
A kutatók szerint a fajok többségében a hímek fizetik meg a párzás árát. Gondoljunk az agancsot növesztő jávorszarvas bikákra vagy a riválisaikkal harcoló majmok hímjeire. A legszebb, legerősebb, legdíszesebb hím sok utódot hagy maga után – de ezért sok energiát és egészséget áldoz.
Egyes fajoknál a hím az év jelentős részében olyan állapotban van, mintha egy fitneszversenyre készülne: töménytelen energia megy el izomra, hormonokra, harcra. Ez pedig megrövidíti az élettartamot. Ahol viszont monogámia van, ott nincs szükség örökös versengésre – és lám, a hímek is tovább élnek.
És mi van a gyerekneveléssel? Itt jön a legnagyobb meglepetés
A szülői gondoskodás rengeteg energiát igényel – mégis, a kutatás szerint azoknál a fajoknál, ahol a nőstények (vagy épp a hímek) sok energiát fektetnek a kölykök gondozásába, hosszabb élettartammal rendelkeznek. Ez különösen igaz a főemlősökre. A fiatal csimpánzok akár 10 évig az anyjukkal maradnak – és minél tovább él a szülő, annál nagyobb az utód túlélési esélye. Evolúciósan tehát a hosszú élet maga is „gondoskodási stratégiává” válhatott.
Összegzés? A tudomány szerint: kevesebb harc, több kedvesség = hosszabb élet
A kutatás végkövetkeztetése gyönyörűen egyszerű (és egy kicsit megható). Azok a hímek élnek tovább:
- akik nem vetélkednek feleslegesen,
- akik nem herdálják el az energiájukat látványos párzási versenyekben,
- és akik jó apák, gondoskodó társak.
Vagyis evolúciós értelemben a „jófiúk” tényleg tovább élnek.
A természet sok furcsa dolgot produkál – de talán az egyik legszebb üzenete az, hogy a gondoskodás, a stabil párkapcsolat és az együttműködés nemcsak boldoggá tesz… hanem hosszabb életet is adhat. És ha legközelebb valaki viccesen azt mondja, „a férfiak azért élnek kevesebb ideig, mert…”, hát mondd nyugodtan: erről a tudomány nagyon is árnyalt történetet mesél.
