Engedd meg, hogy bemutassuk a szponzorod!

Van az internetnek egy zuga, ahol a világ összes baja feltűnően rendezett magyarázatot kap. Nem jön össze a randizás? A feminizmus az oka. Nem halad a karrier? A rendszer ellened dolgozik. Zavarosnak tűnik a világ? Sebaj, valaki biztos titokban irányítja. A manoszféra pontosan ebből a pszichológiai csomagból építkezik: frusztrációból, sértettségből, identitásválságból – és abból a csábító ígéretből, hogy mindenre van egyetlen, látványos válasz.

A locsolkodásról Magyarországon szinte mindenkinek van valamilyen emléke. Van, akinek a gyerekkori kölnis körutak jutnak eszébe, a vasalt ing, a zsebbe gyűrt vers és az a kissé kínos, kissé izgalmas érzés, amikor az ember becsengetett valahová, ahol több generáció figyelte, hogyan teljesít. Másnak a rohanás maradt meg: autóba be, még egy cím, még egy rokon, még egy ismerős, még egy gyors mosoly, még egy félszáraz sonkás szendvics. És persze vannak olyanok is, akik ma már inkább csak féloldalas mosollyal nézik ezt az egészet, és azt kérdezik: ez tényleg még mindig működik?

Van születésnap, és van az a nap, amikor a gravitáció is vigyázzba áll. 1940. március 10-én megszületett Chuck Norris amerikai harcművész és színész. Ez önmagában is figyelemre méltó adat, de Chuck Norris esetében valahogy minden egyszerre többnek tűnik puszta életrajzi ténynél. Mert vannak hírességek, akik körül kialakul egy rajongótábor, és vannak kevesen, akik körül külön kis mitológia épül. Chuck Norris az utóbbi kategória. Róla ugyanis nem egyszerűen azt tartják, hogy kemény fickó volt a vásznon. Róla azt „tudja” az internet, hogy ha kell, puszta nézésével leállít egy tornádót, visszafelé számol tíztől nulláig úgy, hogy közben a nulla megijed, és ha fekvőtámaszt csinál, akkor valójában a Földet tolja lejjebb.
Persze a valóság valamivel hétköznapibb ennél. De csak valamivel.

Van az a családi jelenet, amit sokan ismernek (még ha nem is így mesélik a baráti vacsorán): ugyanabban az élethelyzetben az egyik apa ránéz a gyerekre, és bekapcsol benne a „gondoskodó üzemmód” – a másik meg mintha egy belső vészjelzőt hallana, és inkább hátralép, ingerültebb lesz, vagy egyszerűen „lefagy”. A kérdés régi: miért ilyen nagy a szórás az apai viselkedésben? Egy friss, Princeton Egyetemen készült kutatás most egy meglepő, nagyon „biológus” választ ad rá: egy afrikai rágcsálófajnál az apaságot erősen befolyásolhatja egy agyi terület aktivitása és egy gén (az Agouti) szintje. És ami a legérdekesebb: a környezet tekergeti a gombot.