Sokat dolgozunk, hogy ezen az oldalon NEKED valami értékeset nyújtsunk. Nem kérünk mást, minthogy néha megnézd egy-egy hirdetőnk weboldalát – aki cserébe kifizeti a munkánkat. Engedd, hogy más fizessen a kíváncsiságodért. Engedélyezd a hirdetéseket ezen az oldalon és ismerkedj meg a szponzoraiddal.
Avagy: mikor a vacsora és a vacsorapartner egy és ugyanaz.
A mentális szakítás nehezebb, mint a fizikai?
Kattintasz, megnyitod, felmész a profiljára. Tudod, hogy nem kéne, de mégis. „Kivel van most? Tényleg boldog? Miért pont azt a dalt posztolta?” – az exek online élete néha izgalmasabb, mint a Netflix-sorozat, amit épp nézni kéne. De miért csináljuk ezt magunkkal? Mit keresünk valaki fényképei között, aki már nem részese az életünknek?
Ismerős a szituáció: hajnali kettő van, fekszel az ágyban, pörög az agyad, aztán egyszer csak pittyen a telefon. Üzenet az exedtől. És te ott ülsz, meredsz a kijelzőre, és azon gondolkozol, hogy mit válaszolj. Vagy hogy válaszolj-e egyáltalán. Aztán jön a belső hang: „Csak egy üzenet... nem árthat.” De biztos ez?