Amikor a koncert inkább tűnt randinak, mint kulturális programnak
A 19. századi koncertteremben Liszt fellépése olyan volt, mint ma egy Harry Styles-koncert első sorába kerülni. Nők ájultak el, virágokat dobáltak a színpadra, és volt, aki a zongoráról lehullott törött húrt (!) ereklyeként vitte haza. És nem csak a nők. A férfiak is megrendülten álltak ott – talán inkább a nők reakcióit látva, de ez részletkérdés.
Liszt maga pedig? Tudta, hogy hatása van. A leveleiben viccelődött arról, hogy mekkora betűvel írták ki a nevét a plakáton, büszkélkedett a telt házakkal, és mosolyogva vette tudomásul, hogy a hírnév bizony zajos és néha zavarba ejtő. Tipikus sztár: tehetséges, tudatos, de mindig egy lépés távolságból figyeli a saját legendáját.
Művész és showman… és egy kicsit influencer is
Liszt nem csak játszott – előadott. Ahogy egy kritikus írta: úgy mozgott a zongoránál, mintha villám csapná meg. A haja lobogott, a keze száguldott, a közönség pedig felrobbant.
Ha TikTok lett volna, a #LisztTok ma milliárdos megtekintésnél járna. A műsorai is elképesztők voltak: Beethoven, Bach, Schubert – mind saját, virtuóz változatban. Az operafantáziái pedig olyanok voltak, mintha valaki ma egy komplett filmzenét átdolgozna egyetlen zongorára. Drámai, érzéki, elképesztően technikás.
De miért pont Liszt váltotta ki a „tömeghisztit”?
A válasz több rétegű, mint egy jó karamellás süti.
- Mert új volt. Liszt az első igazi szólózongorista-sztár – aki megmutatta, hogy a zene önmagában is lehet show.
- Mert karizmatikus volt. Magas, jóképű, hosszú hajú – és olyan önbizalommal, ami minden párkapcsolati tanácsadó álma.
- Mert az emberek vágytak egy hősre. A 19. században a művészek voltak a celebek. Liszt pedig egyszerre volt romantikus ikon, művész, mágus és rocksztár.
A kritikusok pedig… hát, ők irigyek voltak
A „Beta” álnéven író kritikus például azt írta: Liszt zenéje „ötlettelen és idiotikus”. Mások szerint szándékosan színpadias volt, és manipulálta a közönséget. Igen, semmi sem változik: ahol tömeg van, ott jön a savazás. Akkor is, most is.
A Lisztománia tanulsága párkapcsolati szempontból
Liszt esete megmutatja:
- hogy a karizma kortalan,
- hogy a szenvedély ragadós,
- és hogy a zene mindig is befolyásolta a románcokat.
A jó párkapcsolat is ilyen: kell hozzá egy kis show, egy kis szenvedély, és az, hogy időnként valakinek rezegjen a lelke, amikor belépsz az ajtón. Liszt csak annyival ment tovább, hogy nála egész Európa lelke rezgett.
Záróakkord
Liszt megújította a koncertműfajt, a rajongói pedig – főként a nők – megújították a „hogyan veszítsük el a fejünket egy zenész miatt” műfaját.
És ha legközelebb azt gondolod, hogy a mai fiatalok túlreagálnak egy popsztárt… csak jusson eszedbe, hogy 1844-ben voltak, akik Liszt zongorahúrját tették a nyakláncuk mellé. A romantika kora sosem ér véget – csak a hangszer változik.
