Lassan 5 éve, hogy 40 évesen elváltam, és higgyétek el, már az összes fázison túl vagyok. Lógtam a különböző társkereső oldalakon, ahol rengeteg munkával próbáltam „szelektálni" a felhozatalt. Mert elhiszem én, hogy sok a magányos, de mégis, mit gondoljak Ernesztóról, aki 3 perccel azután már rámírt, hogy kitöltöttem az adatlapomat, és nem volt még képem fenn, amikor már „szavazott rám", és üzenetet küldött – ami egy több oldalas, érzelmes, versekkel tűzdelt szösszenet volt. Én nem vagyok gyors és gépíró, de szerintem 3 perc alatt még akkor se tudtam volna egy ilyen levelet megírni, ha az lennék. Szóval hervadtan, de éltem a gyanúperrel, hogy Ernesztó egy mirelit levelet rángatott elő az új hús ígéretére.
Kaptam levelet 10 évvel fiatalabb sráctól, akit „nem zavar a korkülönbség", mit mondjak, hízelgő volt az érdeklődése, de a barátnőim lehűtöttek, hogy ezek a milf-vadászok csak AZT akarják. Persze nem vagyok én apáca, voltak futó kapcsolataim, be is láttam hamar, hogy nemcsak a harmincas srácok akarják AZT, hanem majdnem mindenki, aki a neten keresgél. Igazságtalan lenne, ha azt mondanám, hogy nagy nehezen nem akadtam normális pasikra, de sajnos mindig kiderült, hogy vonzónak tartanak, de túl öregnek (wtf??), vagy gyereket szeretnének még (igen, 48 évesen sincs még gyerekük, hiszen fiatalok, én viszont már öreg vagyok anya-anyagnak 42 évesen).
Persze a barátnőim is próbáltak segíteni, bemutattak pár lehetséges jelöltet: a válásától szenvedő depresszióst, a kétgyerekes managert, aki nem törődik a gyerekeivel, az örökifjú léhűtőt és a még mindig a volt anyucinál élő biztonsági játékost (aki rögtön hozzám akart költözni). Ugyan senki nem mutatta be a szülőtárs apukát, de ő magától is cselekedett: reggelente felvett a kocsijába, és úgy vetkőztetett a szemével, hogy alig vártam, hogy meneküljek, miközben a felesége minden este félálomban cipelte a bevásárlást hazafelé. Aztán ott voltak a volt osztálytársak, banális sztori, mert 3 barátnőm is hasonló cipőben járt. Az osztálytalálkozók borgőzös hangulatában én sem maradtam egyedül: több volt kamaszkori szerelem kerülgetett, a szerencsés nyertes pedig, aki hazavitt, egy percig sem csinált titkot abból, hogy az éjjel indult kis viszonyt szívesen folytatná tovább titokban.
Egy ismerősöm unszolására jelentkeztem egy gyorsrandira is: na az volt az igazi húspiac, a végén már nemcsak arra nem emlékeztem, hogy melyik fejhez melyik név tartozott, de magamat is rém egyszerűnek és érdektelennek láttam: abba a 3 percbe, amíg be kellett mutatkoznom, csupa sablonos szöveg és dolog fért csak bele. Egy fiatalabb barátnőm túrázós randiprogramon lelt párra, de szomorúan láttam, hogy a 45 évemmel már kilógok a korosztályból. Amikor megkérdeztem a szervezőket, hogy miért nem nyitnak felfelé, kedvesen elmesélték, hogy azok a férfiak, akik aktívak és eljönnek ide, vagy fiatalabbak, vagy fiatalabb nőt keresnek. Sajnos igazat kell adnom neki, ezért is dühít, amikor valahol azt olvasom: vannak normális pasik, csak keresni kell őket.
Iránytű a kezemben, háromheti élelem a hátamon, tessék mondani, mégis merre induljak?!
