Kétféle társkereső létezik: vannak az "örökös társkeresők", akik ideig-óráig élnek csak párkapcsolatban, és vannak, akik egy hosszú együttélés, akár házasság után kénytelenek újratervezni az életüket. Az előbbiek meglehetősen rutinosak, kialakították a saját életüket, nem esnek kétségbe a szabad estéktől, könnyen eligazodnak a randizási szokásokban.
Azokon viszont, akik egy hosszú, akár több évtizedes kapcsolat után válnak társkeresővé, az első időkben teljes pánik uralkodik el. Hol ismerkedjek? Kellek én még valakinek? Kóvályogjak egyedül esténként a bárokban, vadidegeneket leszólítva?
"13 évig voltam férjnél és fogalmam sincs, milyen vagyok mások szemében..."
Először is, le kell zárnod magadban az előző kapcsolatot - enélkül nehéz lesz nyitni.
" Két hónapja lett vége egy hosszú kapcsolatomnak, amelyből tulajdonképpen ki lettem dobva. Azt hittem, fel vagyok készülve, de amikor odaértem, rájöttem, hogy ez még nagyon korai nekem ..."
Nyitni, nyitni, nyitni! Nyilvánvalóan, nem kell bárokba lejárnod egyedül, ha egyébként eddig sem tetted, de mondjuk újra elkezdhetsz futni, ha valamikor régebben az életed része volt. Esetleg kinézhetsz egy irodalmi klubot, ha szeretsz olvasni, vagy egy túrakört, ha az erdőben érzed otthon magad. A helyzetet nehezíti, hogy körbenézve ráeszmélhetsz: valamennyi ismerősöd és barátod elkelt, így nehezen találsz partnert egy mozihoz, színházhoz, kávézáshoz. 30 és 40 között sokkal többen küzdenek ezzel a helyzettel, mint gondolod- még akkor is, ha a baráti körödben te vagy az egyetlen, akinek nincs párja.
Magadban is tudatosítani kell: társkereső lettél. Fura átprogramozni az agyad, de ha tovább szeretnél lépni, akkor fel kell vállalni a helyzetet. Próbálkozhatsz interneten, utcán, munkahelyen, bárhol, viszont valószínűleg minél inkább rejtekhelyből szemléled a többi társkeresőt, annál inkább nem vesz észre senki. Magyarul, ha komolyan gondolod, akkor érdemes a "33 éves nő"-nél több infót megadnod magadról az adatlapodon, ha pedig egy társkereső programra mész, akkor ne csinálj úgy, mintha csak az eső elől behúzódva kerültél volna ide.
A kezdeti nehézségeken túljutva, bátrabban próbálkozhatsz! Már látod, hogy nem te vagy a lúzer, amiért egyedül vagy, nem reménytelen a helyzeted, és életed hátralévő részét nem kell feltétlenül magányosan töltened. Itt az ideje, hogy eljárj olyan helyekre is, ahova régóta szerettél volna, de a párkapcsolatodban nem sikerült (valamiért...). Olyan helyeket keress, ahol egyébként is jól érzed magad, és a kötetlen légkörben az ismerkedés szinte magától megy. A legrosszabb ami történhet, hogy "csak" sorstársakra találsz!
"ha engem valami érdekel én elmegyek egyedül is. Éppen ezért nagyon furcsának tartom azt, ha valaki NAGYON el akar menni valahova, már 2 héttel korábban aggódik, hogy "nem lesz jegy jaj mi lesz", aztán ha nem talál partner, akkor már nem is olyan fontos...... A múltkor tangó esten voltam, és mellettem is egy olyan lány ült, aki szintén egyedül volt, simán megbeszéltük az addig látottakat a szünetben."
Teljesen természetes az: ha izgulsz, ha butának tűnő részletek miatt aggódsz, ha a kedélyállapotod hullámzó, ha vannak aktívabb és passzívabb időszakaid, ha hónapokig nem találsz még csak alkalmasnak tűnő jelöltet sem, ha néha megfutamodnál, ha feladnád.
Ha a nagy Ő nem jön veled szembe az utcán, és az irodában sincs egyetlen vonzó facér nő/férfi sem, érdemes a társkereső programok között is szétnézned. Alapszabály itt is, hogy olyanra jelentkezz, ahol egyébként is jól érzed magad, mint eseményen (ha mondjuk nem iszol alkoholt, célszerű nem a borkóstolóra jelentkezni...). Minél kevésbé görcsölsz rá a randi-feelingre, annál kellemesebb órák várnak rád. A kitartás előbb-utóbb meghozza a várva várt eredményt (persze csak ha reális énképpel, elvárásokkal indulsz neki az egésznek).
