Az emberiség története tele van üzenetközvetítési formákkal: barlangrajzok, füstjelek, morze… és a hűtőre ragasztott post-it. Ez utóbbi sajátos műfaj: egyszerre praktikus és mélyen személyes, egyszerre üzenet és érzelmi kiáltvány – csak éppen 7x7 centiméteres papíron.
Az ártatlan kezdetek
Valaha a post-it csak arra szolgált, hogy emlékeztessen: „Vedd meg a tejet” vagy „Holnap fogorvos”. Ám hamar rájöttünk, hogy a hűtő ajtaja sokkal nagyobb közönség, mint egy zsebnaptár. Innentől kezdve az üzenetek árnyaltabbak lettek: „Ha már mész a boltba, TALÁN hozhatnál tejet is.” A „talán” itt nem udvariasság, hanem a passzív-agresszív kommunikáció finom eszköze.
A sárga cetli sötét oldala
A passzív-agresszív post-it lényege, hogy egyszerre közöl és bök. Nem üvölt rád, de nem is hagy nyugodni. Például: „Ha a mosogatógép magától is ki tudna pakolni, most nem írnám ezt a cetlit.” Vagy: „A közös hűtő nem a te személyes laborod. Köszi.” Az üzenet mögött ott húzódik a feszültség, de a papír színe és mérete leplezi.
A digitális kor cetlijei
Ma már a hűtőre ragasztott üzenetek konkurenciát kaptak: csoportos chatek, e-mailek, felhőalapú bevásárlólisták. Mégis, a post-it tartja magát, mert kézzel írt, fizikai jelenlétet sugároz. És van benne valami bensőséges: tudod, hogy valaki a konyhában állt, tollal a kezében, és pontosan megfogalmazta, hogyan akarja kifejezni a rosszallását – anélkül, hogy rád nézne.
Mit árul el rólunk?
A passzív-agresszív cetli az emberi kapcsolatok kreatív küzdőtere. Azt mutatja, hogy kerüljük a nyílt konfliktust, de nem bírjuk ki, hogy ne jelezzük a problémát. Ez lehet együttélési stratégia, vagy a kommunikációs készség hiányának jele. De mindenképp tükör: ha túl sok post-it gyűlik a hűtőn, talán ideje leülni egy kávé mellé – post-it nélkül.
