Dan Kiley, amerikai pszichológus a '80-as évek elején kezdett foglalkozni a jelenséggel, amit Pán Péter szindrómának nevezett el. Pályafutása során egyre több és több olyan klienssel találkozott, akiknek viselkedésmintái a koruktól függetlenül egy kamaszéra hasonlítottak. Ezek az esettanulmányok ihlették az 1983-ban kiadott The Peter Pan Syndrome: Men Who Have Never Grown Up („A Pán Péter-szindróma: Férfiak, akik sosem nőnek fel”) című könyvét is.
A jelenség azóta sem múlt el, sőt! A nyugati kultúrában szinte már trendnek számít a soha fel nem növő emberek társadalma. Bár Kiley a férfiakról írt, a nők között is épp úgy megfigyelhető ez a fajta éretlenség.
A felnőtt testbe zárt gyermekek szeretnék megtartani a gyermeki életük gondtalanságát, ahol még nem kellet nagy felelősséggel járó szerepeket magukra vállalni. Magasfokú impulzivitás, alacsony önkontroll, a kitartás és elköteleződés hiánya jellemző rájuk. Úgy érzik, nekik a dolgok járnak, így igyekeznek a legkisebb energiabefektetéssel a legnagyobb haszonra szert tenni. Elvárják a környezetüktől, hogy feltétel nélkül szeressék és elismerjék őket anélkül, hogy ezért ők bármit is tennének. Ha ez nem sikerül (márpedig nem szokott), akkor általában vagy továbbállnak újabb és újabb lehetőséget keresve, vagy dührohammal és/vagy más érzelmi manipulációval próbálják érvényesíteni az akaratukat, mint hercegek és hercegnők, akiket nem szolgál eléggé az udvartartásuk.
Egy ilyen emberrel nagyon nehéz vagy egyenesen lehetetlen hosszantartó és mély kapcsolatot kialakítani. Nem terveznek jövőt, nem tartanak ki, nem kötnek kompromisszumot. A mának élnek és nem vállalják sem a felelősséget, sem az esetleges konfliktusokat. Gyakran egyszerűen csak szó nélkül felszívódnak.
Sajnos nincs igazán rá ellenszer, csak az, ha valami okból kifolyólag mégis sikerül felnőniük. Ez a gyakorlatban nem mindenkinél következik be...
