A válások száma növekszik, lassan már minden második pár szétmegy előbb-utóbb. Szinte lehetetlennek tűnik boldognak lenni egy házasságban, és nem értjük, hogy miért olyan nehéz együtt élnünk, amikor napjainkban szerencsére már csak keveseket fenyeget háború, és számtalan kényelmi eszköz hivatott megkönnyíteni az életünket. Mi történt a házasság intézményével?
Az elemzők nemrég történelmi távlatokban vizsgálták a frigyeket és arra jutottak, hogy a mai házasság már nem ugyanaz, mint ami évszázadokkal vagy évtizedekkel korábban volt: márpedig ebben a formában sokkal nehezebb egy működő kapcsolatot fenntartani. Tulajdonképpen, ha leegyszerűsítjük, akkor arról van szó, hogy ma a felek elvárásai olyan nagyok egy házassággal kapcsolatban, hogy rendkívül nehéz ezeknek mind megfelelni.
A szakértők háromféle házasságot különböztettek meg az idők során: az intézményesített házasságot (1850-ig ilyenben éltek az emberek), a társkereső házasságot (1851-1965 között volt jellemző), és az önkifejező házasságot (1965-től napjainkig).
1850 előtt a házasság vajmi kevéssé szólt a szerelemről, a szövetség az ellátás, a gazdasági egység és a védelem jegyében született. A felek már annak is örültek, ha házastársuk jóravaló volt, netán érzelmet is éreztek egymás iránt. Ennyi elég volt a boldogsághoz.
A 20. században a városi életforma térhódításával megnőtt a választási lehetőség, és megváltozott a két ember közötti kapocs jellege is. Az emberek a szerelmet, a társat keresték a házasságokban.
Az 1960-as években fogalmazódott meg az, hogy a házasság nem feltétlenül szükséges lépés, nem kötelező társadalmi elvárás többé, pusztán egy lehetőség. A mai házasságok úgynevezett önkifejező házasságok. Ezekben már nem pusztán a szerelmet, a társat keressük, hanem saját kiteljesedésünket is. Azt várjuk, hogy ebben a kapcsolatban leszünk önazonosak, ahol saját teljességünket tudjuk megélni. Egyetlen gondolattal leírható a lényeg: jobbá teszel-e engemet vagy sem? Ha nem, akkor nem te kellesz nekem.
Kicsit sok elvárás egy egyszerű házasságtól, nem igaz?
A szakértők a vészharangot kongatják, és igyekeznek programokat kidolgozni a házasságok megmentésére. Azt tanácsolják, hogy ne úgy tekintsünk a házasságunkra, mint ami kizárólag a mi személyes kiteljesedésünket szolgálja. Ne a házastársunktól várjuk, hogy boldoggá tegyen minket, csak és kizárólag ő egyedül. Leljük örömünket a munkánkban, a hobbinkban, a barátainkban, családunkban is!
Ha túl sokat vársz a házasságodtól, akkor rengeteget is kell beleadnod, neked is, és a párodnak is. Ezesetben rengeteg időt és energiát kell belefektetnetek, hogy a kétoldali magas elvárások kielégítésre kerüljenek.
Egyes kutató úgy vélik, hogy az együtt töltött idő az, amelyik alapvető fontosságú egy házasság működőképességében. Kutatások szerint míg egy átlagos gyermektelen amerikai házaspár 1975-ben 35 órát töltött együtt hetente, addig 2003-ban már csak 26 órát, és ez a szám vélhetően tovább csökken. Azok a házaspárok, akik gyereket nevelnek, még kevesebbet tudtak közösen lenni, 1975-ben 13 órát, 2003-ban mindössze 9 órát léteztek egymás társaságában. Gondoljunk bele, ebben a 9 órában kellene egymással foglalkozniuk és ápolniuk a kapcsolatukat! Ezek után csoda, hogy pl. az USA-ban a válások száma az 1970-ben tapasztalt 32, 8%-ról 49,1%-ra emelkedett az ezredfordulóra!?
