Az összeesküvés nem az iskolapadban kezdődik
Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy az összeesküvés-elméletek elsősorban az alacsonyabb iskolai végzettségűek körében terjednek. A statisztikák valóban mutatnak ilyen összefüggést, de ez csak a történet egyik fele.
A valóságban az összeesküvéses gondolkodás nem az intelligencia hiányából fakad, hanem abból, ahogyan az emberek a bizonytalanságot, a kontrollvesztést és a saját szerepüket megélik a világban. Válsághelyzetekben – háborúk, gazdasági bizonytalanság, járványok idején – ezek az elméletek mindig megerősödnek, mert látszólag rendet visznek a káoszba.
Mit keres ebben a nárcizmus?
Egy 2026-ban publikált, több mint 600 fő bevonásával készült kutatás szerint bizonyos nárcisztikus személyiségjegyek erősen összefüggnek az összeesküvés-elméletek és az álhírek elfogadásával. Ilyen jellemző például a felsőbbrendűség érzése, a kiválasztottság tudata vagy az erős igény arra, hogy valaki különlegesnek érezze magát.
Ezek a vonások nem feltétlenül jelentik azt, hogy valaki klinikai értelemben nárcisztikus. Sokkal inkább arról van szó, hogy bizonyos helyzetekben – főleg bizonytalanság idején – ezek a jegyek felerősödhetnek.
A diplomák nem védenek meg
A kutatás egyik legmeglepőbb eredménye az volt, hogy az összefüggés az iskolai végzettségtől függetlenül fennállt. Azok a résztvevők, akik magasabb nárcisztikus pontszámot értek el, ugyanúgy hajlamosak voltak hinni az összeesküvés-elméletekben, akár középiskolai végzettséggel, akár mesterdiplomával vagy doktori fokozattal rendelkeztek.
Ez részben az úgynevezett motivált gondolkodással magyarázható. Az ember nemcsak azért használja az eszét, hogy kiderítse az igazságot, hanem azért is, hogy olyan következtetésekre jusson, amelyek érzelmileg megnyugtatók vagy az önképét erősítik.
Amikor a „fej” a „szív” szolgálatába áll
Az intelligencia és a kritikus gondolkodás nem mindig ellenszere a tévhiteknek. Sőt, néha éppen ezek segítenek bonyolult magyarázatokat gyártani olyan dolgokra, amelyeket hinni szeretnénk. Ha valaki felsőbbrendűnek érzi magát a szakértőknél, vagy úgy gondolja, ő „átlát a színfalak mögött”, akkor az érvek nem az igazságot, hanem ezt az érzést szolgálják.
Ez az oka annak, hogy magasan képzett emberek is képesek rendkívül összetett, mégis bizonyítatlan elméletek mellett érvelni – teljes meggyőződéssel.
Mit okoz mindez a párkapcsolatokban?
Az összeesküvéses gondolkodás ritkán marad meg az egyén szintjén. Gyakran beszivárog a családi és párkapcsolati kommunikációba is. Amikor az egyik fél megingathatatlan hittel vall bizonyos elméleteket, a másik pedig ezt irracionálisnak vagy veszélyesnek látja, könnyen kialakulhat érzelmi távolság.
A probléma ilyenkor nem maga a hit, hanem az, amit képvisel: a másik fél szakértőinek, tapasztalatainak vagy érzéseinek leértékelését. Ez hosszú távon bizalmi repedésekhez vezethet.
Miért olyan nehéz meggyőzni egymást?
A kutatás szerint azok az emberek, akik erősen kötődnek ezekhez a hiedelmekhez, különösen ellenállóak a tényalapú érvekkel szemben. Ennek oka, hogy a hit nem pusztán információ, hanem identitás kérdése is. Ha valaki úgy érzi, hogy a világról alkotott képe megkérdőjeleződik, az fenyegetésként hathat az önértékelésére. Ilyenkor a vita nem az igazságról szól, hanem az önvédelemről.
Mit kezdhetünk ezzel a mindennapokban?
A kutatás tanulsága nem az, hogy ki kell gúnyolni vagy le kell írni azokat, akik összeesküvés-elméletekben hisznek. Sokkal inkább az, hogy érdemes felismerni a mögöttes pszichológiai szükségleteket: a biztonság iránti vágyat, a kontroll érzését, a különlegesség élményét. Párkapcsolati vagy családi beszélgetésekben ez segíthet abban, hogy ne frontálisan támadjuk a hiedelmeket, hanem az érzések felől közelítsünk. Ez nem garancia a meggyőzésre, de esélyt ad arra, hogy a kapcsolat ne sérüljön.
Mit tegyek, ha a párom hisz ezekben?
Amikor egy párkapcsolatban az egyik fél erősen kötődik összeesküvés-elméletekhez, a másik gyakran tehetetlennek, sőt magányosnak érzi magát. Fontos felismerni, hogy ilyenkor ritkán pusztán tényekről van szó.
Érdemes elkerülni a nyílt gúnyt vagy a kioktatást, mert ezek tovább erősíthetik a védekező reakciókat. Sokkal működőképesebb, ha a beszélgetés nem az elméletek cáfolatáról, hanem az érzésekről szól: mit ad ez a hit, milyen félelmeket csillapít, és miért vált fontossá.
Segíthet az is, ha közös határokat jelölünk ki. Nem kell minden beszélgetést erre a témára terelni, és legitim igény lehet az is, hogy bizonyos helyzetekben – például vacsoránál vagy családi eseményeken – ne ezek uralják a kommunikációt.
A legfontosabb pedig az, hogy ne azonnali változást várjunk. Az ilyen hiedelmek identitáshoz kötődnek, ezért lassan, sokszor külső hatásra módosulnak – ha egyáltalán.
A valódi kérdés
A kutatás legfontosabb üzenete talán az, hogy senki sem teljesen immunis az összeesküvéses gondolkodásra. Intelligencia, végzettség és tájékozottság ide vagy oda, mindannyiunkat befolyásolnak azok a pszichológiai szükségletek, amelyek biztonságot és értelmet keresnek egy bizonytalan világban.
Ha ezt felismerjük – magunkban és másokban is –, közelebb kerülhetünk nemcsak az igazsághoz, hanem egymáshoz is.
A cikkben hivatkozott kutatás:
Cosgrove, T. (2026). Narcissistic traits and susceptibility to conspiracy theories and misinformation. Personality and Individual Differences, Journal of Personality and Individual Differences. The Conversation alapján közölt kutatás.
