Kíváncsi vagy, ki támogat Téged?

Azt mondják, a szerelem vak. Pedig ha a mikroszkóp alá nézünk, kiderül: nem vak, hanem kémiai kódok által vezérelt, hormonokkal megbolondított biológiai kísérlet. Csak épp mi vagyunk a kísérleti nyulak – és valahol mélyen az agyunkban egy apró laboráns keveri a koktélt, amitől hol euforikusan boldogok, hol reménytelenül bizonytalanok leszünk.

1906. október 16. mérföldkő a magyar jogtörténetben: ezen a napon lépett hatályba az a szabályozás, amely először vonta állami keretek közé a prostitúciót Magyarországon. A hatóságok célja nem az erkölcsök megjavítása volt, hanem a rend fenntartása – hiszen már akkor is tudták, hogy a „világ legrégebbi mesterségét” eltüntetni lehetetlen.

Bevallhatod, te is voltál már libabőrös – egy dal közben, egy hideg fuvallattól, vagy amikor valaki kimondta: „szeretlek.” De vajon miért reagál így a testünk? Miért áll égnek a szőr a karunkon, mintha apró tűk szurkálnának? A válasz egyszerre biológiai, érzelmi és meglepően ősi.

Ha a boldogság egy ország lenne, valószínűleg minden kontinensen máshogy nézne ki. Dél-Európában táncolna, Északon meditálna, Nyugaton szervezne, Keleten filozofálna, Dél-Amerikában pedig énekelne. A nemzeti kultúrák ugyanis nemcsak az ételeinket vagy a szokásainkat formálják, hanem azt is, hogyan értelmezzük a boldogságot. Miközben a finnek csendben szaunáznak, az olaszok hangosan vitáznak, a franciák boroznak, a japánok teáznak – és mindegyikük boldog a maga módján.

Van valami megmagyarázhatatlanul vonzó abban az emberben, aki kicsit titokzatos, kissé elérhetetlen, és pont annyira sérült, hogy úgy érezzük: majd mi meggyógyítjuk. A romantikus filmek hősei is gyakran ilyenek – zárkózott zsenik, sebeket cipelő művészek vagy magányos lelkek, akik csak ránk várnak. De vajon miért szeretünk újra és újra belesétálni ebbe az érzelmi csapdába?