Mindenki igyekszik jó benyomást tenni a környezetére, hiszen közösségben élünk, szeretnénk beilleszkedni a lakóhelyünkön, munkahelyünkön is. Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy néhány perc alapján ítélnek meg miket: elég, ha egy állásinterjúra, vagy egy randira gondolunk.
Ahhoz, hogy jó benyomást keltsünk, igyekeznünk kell megbízhatónak, kedvesnek, felelősségteljesnek tűnni. Néha mégsem sikerül, valahol elrontjuk, és nem is mindig tudjuk, hogy mi ment félre.
Önmagunk „eladása”, prezentálása két lépésből áll. Először is, ki kell választanunk azt a képet, amit a többiek felé szeretnénk sugározni magunkról. Másodszor pedig fel kell építenünk a stratégiát, amelynek mentén ezt a képet átadjuk. Pozitív benyomást kelteni nem egyszerű, hanem komoly mentális feladat, nem is fog sikerülni, ha túlterhelt, zavart állapotban vagyunk, hiszen igényel egyfajta önuralmat, önkontrollt.
Az alábbi 4 viselkedési minta festi a kutatások szerint a legrosszabb képet rólunk:
Öntelt
Azok az egyének, akik magukat többre tartják, nem jönnek be az embereknek és általában negatív benyomást keltenek.
A kutatások is ezt támasztják alá. Egy tanulmányban a résztvevők olyan illetővel találkoztak, aki következetesen önmagát túldicsérgette/ vagy nem dicsérgette munkaerőként és a barátként. Amikor önmagát dicsérgette, akkor összehasonlította magát másokkal, oly módon, hogy ő volt a jobb, olyanokat mondott például, hogy „én jobb barát vagyok, mint mások”. Úgy beszélt magáról, hogy közben másokat lefokozott.
Amikor nem dicsérgette magát, akkor egyenlőként beszélt másokról is, csak annyit mondott, hogy „én jó barát vagyok”, hasonlítgatás nélkül. Ezt követően a kutatók megkérdezték a résztvevőket, hogy mit gondolnak emberünkről. Az eredmény pedig az lett, hogy sokkal szimpatikusabbnak tűnt a szereplő, ha nem másokhoz hasonlítgatta magát. Nem is azt zavarta a résztvevőket, hogy mások felé negatív módon kommunikált, hanem az, hogy úgy érezték, őket minősíti le, amikor feléjük is helyezi magát.
Panaszkodó – együttérzést kicsikaró
Ez a fajta viselkedés az alábbi példával válik érthetővé: valaki posztol egy képet magáról és azt írja: „a hajam kócos, most keltem ki az ágyból, de pont most kaptak lencsevégre!” Ezzel a posztoló együttérzést akar kicsikarni, miközben észrevétlenül a pozitív tulajdonságait akarja hangoztatni, látszólag magát ostorozva („csúnya vagyok, mondjátok, hogy nem is, stb). Ez egyfajta manipuláció, hiszen pont azt akarja hallani, hogy szép, kedves, stb. Ez a taktika azonban épp ellenkezőleg sülhet el, rossz fényt vet az illetőre, ugyanis nem tűnik túl őszintének. Hiába hiszi azt, hogy elrejtheti a motivációt, és az eredeti szándékát, a másik fél leveszi ezt az átlátszó manipulációt.
Képmutatás, álszentség
A képmutatók szeretnének magukról egy képet sugározni, azonban azzal nem azonosak. Vagyis bort isznak, de vizet prédikálnak. Gyakran erkölcsi téren verik le a lécet, noha magukat tisztességes, őszinte szentként igyekeznek feltüntetni. Ez a taktika csak akkor működhet, ha az eltérő viselkedést sikerült elrejteni. Azonban ha lehull az álarc, akkor sokkal kedvezőtlenebb lesz a képmutató megítélése, mintha alakoskodás nélkül esetleg felvállalná a kevésbé rózsás, ám de őszinte valóját.
Bosszantó bókok
A bosszantó bók valójában egy bóknak álcázott kritika, negatív megjegyzés, sértés, ahol a hízelgő szándékosan leereszkedik, például: „Nem is számítottam rá, hogy ilyen jól fog sikerülni a vizsgád. Remek!”
Ez a viselkedés erőltetett: az illető azt hiszi, hogy mások akkor tisztelik, ha érdeklődőnek, dicsérőnek mutatkozik, miközben szemmel láthatóan ez egyáltalán nem megy neki.
