Nemrég ünnepeltem a születésnapomat, és a jeles nap alkalmából olyan különleges ajándékban részesültem a kedvesemtől, hogy azóta is az államat keresgélem a földön. Megosztom, hátha kedvet kapsz valami hasonló megszervezéséhez a pároddal - nem fogjátok megbánni, ezt megígérhetem.
Amikor először megpendítette, hogy fenn tudok-e lenni úgy 20 órát egyhuzamban egy nagyon korai keléssel egybekötve, azt hittem, rá is jöttem: disznóvágásra megyünk. Mi másért kellene gyakorlatilag a hajnal első sugarait megelőzve kelni a tél közepén? Hát legyen, gondoltam, érdekel, és bár nem a bakancslistám első helyén szerepel, biztos jó móka lesz.
5:00
Nem erőszak a disznótor
Nos, nagyobbat nem is tévedhettem volna. A reptérnél ugyanis lekanyarodtunk az útról, és amikor beálltunk a terminálhoz, már sejtettem, hogy - hacsak nem valami emigráns malaccal van dolgunk - itt bizony nem falusi turizmus lesz. Valóban nem, utazunk, az úticél: Milánó! Mint később elmondta, azért esett a választása erre a városra, mert relatíve közel van és ugyan Olaszország második legnagyobb városa, de viszonylag szűkölködik a klasszikus értelemben vett látnivalókban, így egy nap alatt elvileg úgy bejárható, hogy nem marad hiányérzetünk, hogy kihagytunk valami "fontosat".
7:45
Buongiorno, Italia!
A repülőút alig másfél óra, így a meglepően szigorú biztonsági ellenőrzések után reggel fél 8-kor már landoltunk is a Malpenza reptéren. A terminálból kifelé felmarkoltunk egy ingyenes térképet, amely a helyi metróhálózat térképét is tartalmazta. Ennek később nagy hasznát vettük.
A városközpont (Centrale) a reptértől kb. 50 km-re található. Több busztársaság indít ide járatot viszonylag nagy sűrűséggel, a sofőrök egymást túlkiabálva toborozzák az utasokat, de nekünk előre kifizetett e-jegyünk volt, gyorsan megkerestük hát a mi járatunkat. Papírforma szerint nagyjából 1 óra az út a központig, nekünk a beduguló autópálya miatt sikerült csaknem másfél óra alatt megtenni. Sajnos nem számoltunk a munkába induló helyiekkel, így kis híján lemaradtunk a nap egyetlen fix programjáról, Leonardo Da Vinci Utolsó vacsorájának megtekintéséről.
10:15
Nem a kutya vacsorája
Némi keresgélés után - egy helyi fiatalember rossz irányba küldött minket -, bő negyedórás késéssel beestünk a Santa Maria delle Grazie nevű, gyönyörű, több száz éves épületbe.
Ennek egyik belső falára festette a mester a művet, amiről eddig - műveletlenségemet vállalva - azt hittem, vászonra készült. A 20 percenként induló vezetett túrát ugyan lekéstük, de szerencsére beengedtek minket a csoportunkhoz, így pár percre mi is láthattuk a képet. Ezt itt, ni:
Fontos megjegyezni, hogy a festmény egyéni látogatására nincs lehetőség, sőt a helyszínen jegyhez jutni sem nagyon lehet. Csakis interneten, előre fizetéssel tudsz vásárolni - már ha megtalálod a hely saját honlapját (elárulom: itt van) a sok jegyüzér között. Bejutni sem egyszerű, jellemzően hónapokra előre betelnek a turnusok. Hatalmas szerencsénk volt, hogy alig két héttel az utazás ötletének felmerülése után volt még két hely, talán a téli uborkaszezonnak köszönhetően.
11:00
Téli fagyi, instant kávé
A reggeli rohanás fáradalmait egy tölcsér finom fagyival kipihenve (ugyanis a tél közepén teljesen megdöbbentő plusz 15 fokban és ragyogó napsütésben csavarogtunk egész nap) a következő látnivaló, a több, mint 600 éves milánói dóm felé vettük az irányt.
Az élménybeszámolók szerint belépés előtt érdemes a tér melletti gyorsétterem első emeletén leülve, kávét kortyolgatva gyönyörködni a lenti nyüzsgésben. Meg is kíséreltük, de sajnos nem jött össze, valamiért zárva volt az emelet. A kávét azért megittuk, és a rengeteg szelíd galamb között átsétáltunk a dómhoz.
11:45
Együtt a csúcson
Mind a dóm, mind a tetején kialakított kilátóteraszok látogathatók, választhatunk, hogy lifttel vagy gyalog szeretnénk feljutni a tetőre. A liftes jegy természetesen valamivel drágább, de a kevésbé sportosaknak is ajánlott felmenni, gyönyörű kilátás nyílik fentről az egész városra.
A közelmúlt terrorcselekményei miatti emelt szintű készültség miatt kissé nehézkes ugyan bejutni (katonák vizsgálják át a ruházatot és a csomagokat), de az épület külső-belső részletgazdagsága és monumentalitása annyira lenyűgöző, hogy érdemes vállalni ezt a kis kellemetlenséget.
Rengeteget fotóztunk és még bőven lett volna téma, de előttünk volt a fél város és a fél nap, nekivágtunk hát a következő célnak.
13:30
Olasz tészta, dolce vita
A dómhoz közeli kis utcában csaknem 130 éve létező Luini pékség úgynevezett "panzerotti"-t, egy ízében a mi lángosunkra hasonlító, minden földi jóval töltött, kenyérszerű péksüteményt árul.
Az utcán állt a sor, mivel a sütöde a helyiek körében is népszerű, de végigvártuk és nem bántuk meg: ilyen finomat rég ettünk.
Ha már ott voltunk, átsétáltunk a helyi "luxuspiacon" (Galleria Vittorio Emanuele II), ahol az összes híres divattervező (Prada, Gucci, Armani, stb.) üzlete képviselteti magát - állítólag akinek nincs itt boltja, az nem is létezik a komoly divat világában.
Nagy nehezen megálltuk, hogy ne vegyünk néhány több százezer forint értékű Louis Vuitton táskát, majd átsétáltunk a világhírű operaházhoz, a Teatro alla Scala-hoz.
14:30
Az operaház fantomjai
A patinás operaház egy-két páholyába néhány euróért be lehet menni (kivéve, ha épp próba van), és a Scala saját múzeumát is végigjárhatjuk a pénzünkért. Ismert olasz zeneszerzők mellszobrai, festményei, kottái, régi díszletek, jelmezek és rengeteg könyv található itt. Opera-rajongóknak kötelező, de laikusként sem érdemes kihagyni, ha már egyszer eljutottunk ide.
15:30
Lőrések, árkok és macskák
Milánónak saját vára is van ám! A Castello Sforzesco (Sforza-vár) formája és a színe miatt engem kicsit a gyulai várra emlékeztet, bár annál jóval nagyobb. Tiszta szerencse, hogy a vár vizesárkait mostanában nem használják régi rendeltetésüknek megfelelően, mert odalent számos macska élvezte a szokatlan meleget néhány régi ágyúgolyó tetején napfürdőzve.
A vármúzeumokat időhiány miatt sajnos nem tudtuk végigjárni, de átsétáltunk a jókora várudvaron egészen a tőle északra található diadalkapuig.
16:00
Hiperűr-ugrás a XXI. századba
A nosztalgiavillamos a 15. századból rövid idő alatt a 21. századba repített minket, amikor a város északkeleti részén található Unicredit-toronyhoz, és a közeli Bosco Verticale ("függőleges erdő") nevű épületegyütteshez érkeztünk.
A torony a maga kétszázvalahány méteres magasságával Olaszország legmagasabb épülete, úgy magasodik a város fölé, mint egy óriási, ezüst nyílvessző. A magam részéről nem nagyon kedvelem ezeket a csupa fém és üveg monstrumokat, de a torony tövében állva bizony átéreztük saját csekélységünket.
A Bosco Verticalét, amely Milánó egyik legújabb nevezetessége, barátnőm szakmai érdeklődésének eleget téve kerestük fel. Két luxuskategóriás iker-toronyházról van szó, melyek oldalába 750(!) féle növényt, köztük fákat, bokrokat ültettek - függőlegesen! A világon eddig egyedülálló építészeti bravúrt számos díjjal elismerték, és a házak még úgy is megkapóak voltak, hogy nem tudtunk egészen közel jutni, valamint tél lévén csak az örökzöldek pompáztak a házfalakon.
16:30
A pizza hűlt helye. Vagy mégsem?
Ekkor már délután fél 5 felé járt az idő, kezdtünk elég éhesek lenni - és ha már Olaszország, evidens, hogy pizzára vágytunk. A város déli részén (Navigli negyed, Porta Genova metrómegállóhoz közel), van egy nagyon hangulatos kis csatornarendszer, melynek partján egymás érik a pizzázók, megcéloztuk hát ezeket. Itt jött az első igazán kellemetlen meglepetés: talán a téli időszak miatt, talán nem, de az összes étterem csak este 6-kor nyitott, bármilyen meglepő ez a turistákkal zsúfolt belvárosban.
Kissé elszontyolodtunk, mert nem volt időnk kivárni a nyitást, de némi metrózás után, Cadorna megállóhoz közel találtunk egy helyet, ahol befaltunk egy-egy hamisítatlan olasz pizzát, amelyet hamisítatlan olasz capuccinóval öblítettünk le.
19:10
Mission completed
A korai vacsora után elmetróztunk a központba, majd busszal visszatértünk a reptérre becsekkolni és kicsit kóvályogni a duty free shopokban. Nem vagyunk éppen papírkutyák, de a tranzitban az első székre lerogyva őszinte örömmel rúgtuk le a cipőnket, hogy megviselt lábainkat a lehető legjobban kímélve várjuk a repülő érkezését.
02:00
Otthon, édes otthon
Mindent összevetve fantasztikus napot töltöttünk együtt, ezt a talpunkon kialakult vízhólyagok, a hazafelé másfél órát késő repülőgép, a komoly izomláz és a zombi üzemmódban töltött másnapi munka sem tudta elhomályosítani. A szuperrandi költségei persze magasabbak voltak egy átlagos esti mozinál, de gondold csak át: egy fapados repjegy valami jó akcióval csak párezer forint, rá kell szánni maximum 100 euró körüli összeget az ennivalóra, a közlekedésre és a belépőkre, de körülbelül ennyi az összes költség. Az egész buli megvan egy nap alatt, nem kell szállásra költeni és a munkahelyi szabadnapjaid sem fogynak tömegével. Igényel a dolog ugyan némi előzetes szervezést, de az élmény örökre megmarad - és tuti, hogy utána a párod szerelmesebb lesz, mint valaha.
