Legalábbis ezt állítja Jon Birger, a nemrég megjelent Date-onomics: How Dating Became a Lopsided Numbers Game (magyarul kb. Randi-gazdaságtan: hogy vált a társkeresés az aránytalan számok játékává) c. könyvében. A könyv, melyet szerzője a világ legkevésbé romantikus randizásról szóló könyveként vezet fel, számos tanulmányt, ábrát, diagramot használ az elmélet alátámasztásához. A szerző további részleteket is megosztott az olvasókkal egy, a Washigton Post-ban közölt interjúban.
A fő gond az, - mondja Birger- hogy a 80-as évektől kezdve a nők jóval nagyobb számban szereztek diplomát, mint a férfiak. Mindez ahhoz vezetett, hogy az edukált nők tömege ma nem talál hasonlóan képzett férfit maga mellé. Most minden 5 nőre 4 férfi jut a harmincasok között, 4 nőre 3 férfi a húszasok között (ha kizárólag azonosan képzett embereket nézünk). Vannak városok, országok, ahol pedig még nagyobb az eltérés.
Nem kérdés, hogy az a társadalmi elvárás, hogy a nők ma már ne elsősorban anyák legyenek, hanem teljes értékű munkaerők, felborította a világ rendjét. Maguk a nők is úgy érzik, ugyanúgy helyt kell állniuk a munkahelyen, mint otthon, így többségük számára természetes, hogy főiskolát, egyetemet végezzenek. Ezzel kitolódik a családalapítás, gyerekszülés időszaka is, ma már egyáltalán nem ritka, hogy valaki inkább a 40-hez közel vállal gyermeket, ha egyáltalán vállal. Tanulmányai befejeztével pedig gőzerővel igyekszik karriert építeni, majd azon kapja magát, hogy nemcsak kezd kicsúszni az időből, de ráadásul nem is talál magához hasonló, diplomás partnert, márpedig ez az alapfeltétele.
Birger érdekes megállapítása, hogy azokon az egyetemeken, ahol a fiúk vannak többségben, sokkal inkább a hagyományos randikultúra dívik: a fiúk találkozót kérnek a lányoktól, udvarolnak nekik. Ellenben ott, ahol sok a lány, a felszedés, egyéjszakás kalandok, flörtölés a menő- minden bizonnyal itt kevesebbet kell a srácoknak küzdeniük.
Úgy tűnhet, hogy amit a nők az egyik oldalon nyertek azzal, hogy szabadon tanulhatnak, és bármi lehet belőlük, akár a férfiakból, a másik oldalon elveszíteni látszanak: a családi életükben keményen kell küzdeniük, hogy megtalálják az egyensúlyt, hogy párra leljenek akkor, amikor statisztikailag bizonyított, hogy nem mindenkinek jut pár, és hogy megélhessék az anyaszerepet, ha szeretnék.
Érdekes, hogy a kevésbé tanult férfiak is rosszul jártak: az ő végzettségüknek megfelelő végzettséggel rendelkező lányokból jóval kevesebb lett (hiszen a többség továbbtanult). Így számukra is küzdelmes a társkeresés, mert leegyszerűsítve, „nem jut minden pasinak nő". Az igazi nyertesek, tehát a diplomás férfiak, akik bőven válogathatnak.
A szakértő egyébként megoldást is javasol a problémára. Szerinte a fő gond az, hogy a fiúkat elrettentik a tanulástól, mivel ugyanabban a korban kezdik az iskolát, mint a lányok, noha tudjuk, hogy később érnek. Javaslata szerint érdemes lenne tágabb iskolakezdési kereteket adni, vagy a fiúkat egy évvel később iskolába küldeni, hogy a tanulástól ne menjen el a kedvük, és így később egyetemre, főiskolára is járjanak. Birger megemlíti, hogy azokban az országokban, ahol később kezdik az iskolát a gyerekek, kisebb is ez az eltolódás a nemek között, az edukáció szintjét illetően.
Természetesen ott a lehetősége annak is, hogy a magasan képzett nők mégis alacsonyabban képzett férfit válasszanak. Vajon az ilyen kapcsolatok működőképesek? Ez már egy másik cikk témája.
