Lélektapasz vagy partner?
A szerelem nem egy wellness-program, ahol az egyik fél hozza a sebeket, a másik meg a gyógyteát. Mégis sokan úgy indulnak neki egy kapcsolatnak, mint egy belső felújítási projektnek. Ő egy emocionálisan elhanyagolt, bizalomhiányos, anyakomplexusos férfi – de ha elég szeretetet adsz neki, biztos meggyógyul. Ugye?
A nő, aki „majd rendbe teszi”
Ez a dinamika gyakran női szemszögből ismerős: egy erősen empatikus, érzékeny nő beleszeret egy „sérült lélekbe”, és a kapcsolat elejétől kezdve azon van, hogy „segítsen neki”. Hallgatja, támogatja, értelmezi, anyáskodik, cipel. Közben észre sem veszi, hogy saját igényei, határai, lelki békéje lassan eltűnnek a másik gyógyulási folyamatában.
A férfi, aki csak „kellően jó nőre” vár
És a férfi? Ő gyakran nem is kérte a terápiát. Csak jól esik neki, hogy valaki figyel rá, nem hagyja el, és még meg is dicséri, hogy mennyit fejlődött, amikor végre három nap után visszaír egy üzenetre. A „meg akarom menteni” kapcsolatban a férfi a passzív fél – a nő teszi bele az érzelmi munkát, időt, energiát, és még magát hibáztatja, ha nem sikerül.
Miért hisszük, hogy ez a szeretet?
Talán mert kicsit Hollywood is megtanította. A legtöbb romantikus filmben a főhős (törött lelkű, elköteleződni képtelen férfi) a végén „megjavul” – miután egy nő megmutatta neki, hogyan kell szeretni. De a valóságban ez inkább lelki kizsigerelés, mint romantikus happy end. Ha valakit szeretni csak úgy lehet, hogy előtte darabokból kell összerakni, akkor az nem szerelem – az pszichodráma.
Mikor kapcsoljunk terápiás módból társkeresőre?
Ha mindig olyan embereket választasz, akiket meg kell menteni, érdemes megvizsgálni: vajon te miért nem hiszed el, hogy elég vagy egy kész embernek is? A szerelem nem arról szól, hogy valakit „felhozol a nulláról”. Nem kell mentőcsónaknak lenned, ha lehet egy társad is, aki tud úszni.
És ha tényleg változni akar? Akkor ott van a pszichológus. A rendelőben. Nem az ágyadban.
