Mi történik a kezdeti években?
Egy kapcsolat elején az agy jutalmazórendszere kerül fókuszba. A dopamin, az adrenalin és részben a noradrenalin magas szintje felelős az izgalomért, a vágyért és azért az élményért, hogy a másik különleges és kiemelt jelentőségű.
A dopamin az úgynevezett „akarás” hormonja. Nem a boldogságért, hanem a hajtóerőért felel: azért, hogy újra és újra a másikra gondoljunk, keressük a társaságát, és jutalomként éljük meg a vele töltött időt. Ez magyarázza, miért nehéz a kapcsolat elején koncentrálni másra, és miért tűnik minden közös élmény intenzívnek.
Az adrenalin és a noradrenalin ezzel párhuzamosan fokozza az éberséget és a testi izgalmat. Gyorsabb szívverés, izgatottság, enyhe szorongás is megjelenhet – ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a szerelem „felpörgető” élmény legyen.
Ez az állapot azonban biológiailag nem tartható fenn hosszú távon. Az idegrendszer idővel alkalmazkodik, és a hormonális válaszok csillapodnak, különben az ember tartós stresszállapotba kerülne.
A kötődés hormonjai lépnek előtérbe
Ahogy a kezdeti izgalmi hormonok hatása fokozatosan csökken, előtérbe kerülnek a kötődésért felelős hormonok, elsősorban az oxitocin és a vazopresszin. Ezek nem az intenzitásról, hanem a stabilitásról és az érzelmi biztonságról szólnak.
Az oxitocint gyakran „kapcsolódási hormonnak” nevezik. Szintje megemelkedik öleléskor, érintéskor, meghitt beszélgetések során, és minden olyan helyzetben, ahol bizalom és közelség jön létre. Hatására csökken a stressz, erősödik az összetartozás érzése, és a másik jelenléte megnyugtatóvá válik.
A vazopresszin inkább a hosszú távú elköteleződéshez és a felelősségvállaláshoz kapcsolódik. Kutatások szerint szerepet játszik abban, hogy a pár tagjai „mi”-ként kezdjenek gondolkodni, és a kapcsolatot közös egységként kezeljék. Ennek hatását sok pár nagyon konkrétan éli meg. Már nem a folyamatos szenvedély adja a kapcsolat alapját, hanem az, hogy jó együtt lenni, kiszámítható a másik, és van kire támaszkodni a mindennapokban.
Miért élik meg sokan ezt veszteségként?
Sokan ilyenkor azt érzik, hogy „elmúlt a szerelem”, pedig valójában csak átalakult. A csalódás gyakran abból fakad, hogy a kapcsolatot továbbra is a kezdeti intenzitás mércéjével mérik. Például egy tíz éve együtt élő párnál megjelenhet az érzés, hogy már nem hiányoznak egymásnak úgy, mint régen. Ez biológiailag természetes, mégis könnyen félreértelmezhető, ha nincs róla tudatosítás.
Mit jelent ez a mindennapokban?
A hosszú kapcsolat biológiája abban is megmutatkozik, hogy az agy más területei aktiválódnak. A kapcsolat egyre inkább az együttműködésről, a közös döntésekről és a stresszkezelésről szól. Egy húsz éve együtt élő párnál például a konfliktusok gyakran kevésbé hevesek, de hosszabb ideig hordozott feszültségek jelenhetnek meg. Nem azért, mert kevesebb az érzelem, hanem mert más formában van jelen.
A stabilitás nem az izgalom ellentéte
A biológiai változások nem a kapcsolat kiürülését jelentik, hanem azt, hogy más típusú figyelemre van szükség. A stabilitás, a nyugalom és az érzelmi biztonság nem a szenvedély hiányát jelzi, hanem annak egy másik formáját. Azok a párok, akik ezt felismerik, kevésbé érzik úgy, hogy „elveszett valami”, és inkább azt tapasztalják meg, hogy a kapcsolatuk alkalmazkodott az életükhöz.
Egy másfajta működés
A hosszú párkapcsolat tehát nem érzelmi kiürülés, hanem egy másfajta biológiai és pszichológiai működés. Olyan állapot, amelyhez más elvárások, több tudatosság és nagyobb elfogadás szükséges – mind önmagunkkal, mind a másikkal szemben.
