Szent Iván vagy Keresztelő Szent János napja június 24-én van, annak előestje, a 23-áról 24-ére virradó éjszaka a Szentivánéj. Valójában az ünnep apropóját szolgáltató nyári napforduló június 21-én van, de a naptárreformok miatt a hozzá kapcsolódó ünnep pár nappal eltolódott, és ez a távolság az idők folyamán csak nőni fog.
A nyári napfordulón (jún. 21-e) a legrövidebb az éjszaka, a Nap az égbolton a legmagasabb delelési ponton áll.
A világ minden táján megünneplik ezt a napot. Mind a pogány, mind a keresztény kultúrkörben jelentős ünnep, noha a keresztény hagyomány június 24-én Keresztelő Szent János születésére emlékezik. A pogány világban nagy jelentősége volt ennek az ünnepnek, a nyárközépi tűzgyújtás a megtisztulást, a sötétség elűzését, az újjászületést jelképezte. A tűzgyújtás fontos elem, éjjel hatalmas örömtüzeket gyújtottak, amelyeket körbetáncoltak, égő faágakkal megkerülték a szántóföldeket a jövendő bő termés reményében, vagy lángoló kereket gurítottak alá a dombokon. Ekkor van az év legrövidebb éjszakája és az emberek számára a fény és a sötétség váltakozása mágikus eredettel bírt. A sötétség az elmúlást, a fény pedig a megújulást jelentette, tűzgyújtás pedig a világosság győzelmét a halál és a sötétség felett.
Számos babona, hiedelem kötődik ehhez a naphoz. Abban minden népszokás egyetért, hogy ezen a napon csodás, varázslatos dolgok történhetnek, teljesülhetnek régi kívánságaink. Az ünneplők a tűzgyújtással nem csak a nap melegét és fényét idézték fel, hanem az ártó szellemeket is távol akarták tartani ilyenkor maguktól. Magyar nyelvterületen a nyárközépi tűzgyújtást, illetve a tűzcsóvák forgatását Szent Iván napi dalok éneklésével kísérték. A tűz körül álló asszonyok különféle illatos füveket, virágokat füstöltek, s ezeket később fürdők készítéséhez használták fel, aminek gyógyhatást tulajdonítottak.
Mivel a nap mindenütt a termékenységgel kapcsolatos égitest, ezért nem csoda, hogy számos szerelmi praktika és jóslás is fűződik a naphoz. A szalmából és a többféle fából megrakott tűz fölött a hagyomány szerint a lányok átugráltak, amíg a fiúk azt figyelték, ki mozog közülük a legtetszetősebben. Az ugrások magasságából és irányából is sokféle jövendölést olvastak ki. Palócföldön a lányok, miután kialudt a tűz, a kenderföldre mentek és ott egyenként a kenderre feküdtek. Azt tartották, amelyikük helyén a letiport kender feláll, egy éven belül férjhez megy.
A tűz különféle maradványait kitűnő amulettnek tartották. Hamuját a földekre szórták, távol tartandó a kártevőket. A félig égett nagyobb faágakat az eresz alá erősítették, hogy megoltalmazza a házat a villámcsapástól és a tűzvésztől, az elszenesedett kisebb gallyakat pedig az emberek és az állatok rontásának elhárítására használták. Az összetartozást erősítő szokás volt, hogy ezen az éjszakán a gazda kioltotta otthon a tüzet a házi tűzhelyén, és a közös nyárközépi máglyáról hazavitt zsarátnokkal gyújtotta meg újra.
A néphit úgy tartotta, hogy Szent Ivánkor virágzik a páfrány. Az aranyosan pompázó virág kérész életű, elhervad és elenyészik. Aki viszont rálel a pillanatra, amikor kitárulkozik, érteni fogja az állatok nyelvét és meglátja a földbe rejtett kincseket. A páfrány virágát láthatatlanná tevő varázsszernek tartották. A néphit szerint lehetetlen megszerezni, mert a bimbó fakadását kísérő mágikus fuvallat mély álmot bocsát az emberre.
Termékenységünnepként a nyári napforduló rítusainak egyik központi témája a pártalálás volt: az éjszakai, bőséget hozó virrasztás alatt gyakran szövődtek szerelmek. (A pogány szlávok nem bízták a véletlenre a dolgot: ők rendre tóparton, örömtüzek mellett ünnepelték az eljövendő bőséget, s miután feláldoztak egy fehér tyúkot és egy fekete kakast, majd hosszas körtáncot lejtettek, míg ki nem aludtak a tüzek. Ekkor levetkőztek és a vízbe ereszkedtek, ahol az éj és a hullámok leple alatt óriási szexpartit csaptak).
Az északi népek mondái szerint a nyári napforduló éjszakáján megnyílnak a világok közti kapuk, és ilyenkor szabadon járnak-kelnek a szellemek, manók, koboldok és tündérek az emberek között, és az arra elhivatottak könnyebben léphetnek velük kapcsolatba. A nyári napfordulót talán a leglelkesebben a napsütésben szűkölködő Svédországban ünneplik. Az ünnep neve Midsommar, azaz nyár közepe. Észak-Svédországban a nap korongja ilyenkor csak félig tűnik el, majd újra emelkedni kezd. A Midsommar az év legnagyobb fesztiválja: májusfával, virágokkal és persze rengeteg alkohollal köszöntik a nyarat.
Mivel a közösség sorsa függött a jó terméstől, ilyenkor a települések apraja-nagyja együtt ünnepelt, s ez a jó szokás máig fennmaradt: Szentivánéj víg társasági esemény, amit vétek lenne egyedül tölteni!
