Honnan ered a gamer = gyerekesség mítosszal egyenlősítés?
A videojátékok a nyolcvanas-kilencvenes években terjedtek el igazán, jórészt gyerekeknek, tiniknek szánt marketinggel. Aki akkor Nintendózott vagy Doomozott, ma már bőven felnőtt – de a köztudatban valahogy megmaradt, hogy a játék "gyerekdolog". A gond ott van, hogy a játék fogalmához felnőttkorban sokan automatikusan hozzárendelik az "időpocsékolás", "felelőtlenség" és "menekülés a valóságból" cimkéket. Holott valóban arról van szó, hogy valaki szórakozik.
Játszok, tehát vagyok
A játék az egyik legalapvetőbb emberi tevékenység. A videojáték sem áll ettől messze: a kreativitást, problémamegoldó képességet, türelmet, reflexeket fejleszt. Egy felnőtt gamer lehet mérnök, tanár, ügyvéd vagy épp kéményen dolgozó családapa, aki este nem Netflixet néz, hanem megvédi a galaktikus kolóniát a lázongó robotoktól. Közben meg csapatot vezet, stratégiát tervez, kommunikál, kockázatot mérlegel – gyakorlatilag mini menedzserképző.
De mi van a sztereotípiákkal?
A "35 feletti gamer pasi" sokak fejében lusta, későnérő, függőséggel küzdő és biztosan magányos. Pedig lehet, hogy társaságiabb, mint a valós életben sokan: online baráti körök, nemzetközi csapatmunkák, folyamatos kommunikáció és közös célok. Egy WoW raid vagy egy Fortnite squad mögött gyakran mélyebb kapcsolatok vannak, mint a közéleti small talkban.
Játszani öröm, nem bűn
Nem mindenki a focipályán vagy a garázsban találja meg a kikapcsolódást. Van, aki digitális világokban kalandozva töltődik fel, és ez teljesen rendben van. A videojáték nem az éretlenség, hanem a kreatív én-idő terepe.
És ha valaki 35 felett is játszik? Akkor valószínűleg rájött, hogy az életben nem mindig kell felnőttnek látszani ahhoz, hogy az ember valóban az legyen.
