1. Az első sokk: a lakásmegosztás
A macskabolond számára a macska (vagy kutya, nyúl, esetleg hörcsög) nem háziállat, hanem családtag. Ez azt jelenti, hogy a kanapén, az ágyban és néha még a vacsoraasztalon is előfordulhat egy-egy kis kedvenc. Az állatkerülő azonban már attól is megretten, ha egy macska hosszasan és jelentőségteljesen ránéz. Az első közös lakásba költözés tehát úgy néz ki, hogy az egyik fél úgy érzi, a lakás túl steril és élettelen, míg a másik szerint indokolatlanul sok a karmolásnyom és a szőrgombóc.
2. Az „itt biztos nem lesz állat” fázis
A kapcsolat elején az állatkerülő magabiztosan kijelenti: „Semmi gond, de nálam biztos nem lesz háziállat.” Erre a másik fél bólogat, majd teljes nyugalommal kijelenti, hogy a macska egyébként már ott van. És itt kezdődik az igazi küzdelem: a „Csak néhány napig marad, míg találok neki helyet” szinte mindig azt jelenti, hogy az állat örökös lakótárs lett. Az állatkerülő ekkor döbben rá, hogy a csata már az első perctől eldőlt.
3. A területfoglalási harc
A macska már az ágyban alszik, a kutya a kanapén, az állatbarát boldogan osztozik velük, az állatkerülő pedig azon kapja magát, hogy az egyetlen hely, ami még tisztán az övé, az a konyhapult – és csak addig, amíg a macska nem fedezi fel magának. A kompromisszum? Lehet próbálkozni egy külön fekhellyel az állatoknak, de mindenki tudja, hogy ezt csak a gazdi hiszi el. Az állatoknak más terveik vannak.
4. A „csak egy állat” mítosza
Az állatkerülők egyik legnagyobb tévedése, hogy azt hiszik, egy állatnál meg lehet állni. Ha egy macska vagy kutya már beköltözött, onnantól elkerülhetetlen a többi. Egy újabb kóbor cicát „csak etetünk egy kicsit”, egy másik kutya „csak látogatóba jön”, és egyszer csak az állatkerülő azon kapja magát, hogy a nappaliban egy egész minizoo alakult ki.
5. De vajon működhet ez a kapcsolat?
A rövid válasz: igen! A hosszabb válasz: igen, ha mindkét fél hajlandó egy kicsit engedni. Az állatbarátnak meg kell értenie, hogy nem mindenki szeret osztozni az ágyán egy 5 kilós szőrgombóccal, az állatkerülőnek pedig el kell fogadnia, hogy egy macska úgyis azt csinál, amit akar. És ki tudja? Talán egy nap az állatkerülő is azon kapja magát, hogy simogatás közben véletlenül kimondja: „Hát, ez a macska egész aranyos…” És onnantól már nincs visszaút.
