Minden reggel felhívom édesanyámat. Nem hosszú beszélgetések ezek; gyakran csak néhány perc, de számomra fontosak. Azok közül, akik ezt szokatlannak vagy túlzottnak tartják, sokan megkérdezik, miért teszem. Vajon nem terheli meg a párkapcsolatomat? Nem jelez függési problémákat? Vagy egyszerűen csak szeretetből fakad?
Azért írom meg ezt a cikket, hogy elmeséljem az okokat, és hogy átgondoljam, hogyan láthatják ezt mások. Nem csak azért, mert számomra már-már szokássá vált, hanem mert egyre többen teszik fel ezt a kérdést: miért ilyen fontos nekem a napi kapcsolat az anyukámmal?
Miért fontos nekem a napi hívás?
Először is, édesanyám idős. Már nem olyan önálló, mint fiatal korában, és a hívásaink egyfajta biztonságot jelentenek neki. Tudom, hogy ha nem hívnám, aggódna, vagy épp én aggódnék, hogy vajon minden rendben van-e vele. De a napi kapcsolat nem csak az ő megnyugtatásáról szól – nekem is ad valamit. Egyfajta rutin ez, ami emlékeztet arra, honnan jöttem, és milyen fontos szerepe van az életemben a családomnak.
Sokan azt gondolják, hogy egy ilyen szoros kapcsolat azt jelzi, hogy nem nőttem fel igazán, vagy hogy túlságosan függök az édesanyámtól. Számomra viszont ez egyáltalán nem erről szól. Az életem minden területén önálló vagyok: dolgozom, gondoskodom a családomról, meghozom a saját döntéseimet. Mégis, anyám jelenléte, akár csak a telefonon keresztül is, erőt ad és feltölt.
A párkapcsolati dimenzió
Természetesen nem mindenki érti meg ezt. A feleségem kezdetben furcsállotta, hogy minden nap beszélek az anyámmal. Volt, hogy feszültséget okozott, amikor éppen egy romantikus vacsora közepén csörgött a telefonom. Időbe telt, mire megértettük egymás álláspontját.
Mostanra kialakult egy egyensúly. Megtanultam tiszteletben tartani a párkapcsolatom határait, és arra is figyelek, hogy a hívások ne legyenek zavaróak. Ugyanakkor a feleségem is meglátta, hogy ezek a beszélgetések nem édesanyám fölényét, hanem egyszerűen a kölcsönös törődést tükrözik. Az érzelmi kapcsolatunk anyámmal nem áll szemben a házasságunkkal; inkább kiegészíti azt.
Mit mondanak a szakértők?
Pszichológiai szempontból a napi kapcsolat a szülőkkel nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki „nem tud leválni”. Az életkörülmények, a családi dinamika és az egyéni érzelmi igények mind befolyásolják, hogy kinek mi a természetes. A modern technológia lehetővé teszi, hogy közvetlenebb kapcsolatban maradjunk egymással, mint valaha, és ez sok esetben pozitív hatású.
Fontos azonban az egyensúly. Ha a napi kapcsolattartás árán valaki elhanyagolja a saját családját vagy baráti kapcsolatait, akkor érdemes elgondolkodni a mögöttes okokról. Ugyanakkor, ha a hívások örömforrást jelentenek mindkét félnek, akkor ezek inkább építő jellegűek, mintsem károsak.
Mit tanultam ebből?
Az éveken át kialakult rutinom segített abban, hogy tudatosabban éljem meg az érzelmi kapcsolataimat. Anyám most már nemcsak az édesanyám, hanem egy fontos társalgótársam is, akihez mindig fordulhatok. A hívásaink egyszerű gesztusok, amelyek megmutatják, hogy figyelünk egymásra.
Mindeközben megtanultam, hogy az egyensúly kulcsfontosságú. Fontos, hogy az életem más területeire is figyeljek, legyen szó a párkapcsolatomról, a munkámról vagy a baráti kötelékeimről.
Végül: normális ez?
A válasz egyszerű: az, hogy kinek mi a normális, mindig személyes. Ha örömet, biztonságot és harmóniát hoz mindkét fél életébe, akkor igenis normális. A kulcs az, hogy figyeljük meg, hogyan hat mindez a kapcsolatainkra és a mindennapjainkra.
Te mit gondolsz? Hogyan látod a napi kapcsolatot a családtagokkal? Szívesen olvasnám a véleményedet!
