A város, ahol a titkok is gyorsan terjedtek
A Temze menti dokkok a korabeli London legforgalmasabb pontjai közé tartoztak. Tengerészek érkeztek a világ minden részéről, hónapokig, évekre elszakadva az otthonuktól. A kikötő környékén virágzott a prostitúció, és ezzel együtt terjedtek azok a betegségek is, amelyeket akkoriban gyakran csak „francia kórként” vagy „titkos nyavalyaként” emlegettek. Az érintettek többsége nem mert orvoshoz fordulni. A kezelés drága volt, az ítélet gyors, a következmények pedig kiszámíthatatlanok. A betegséget gyakran erkölcsi vétségként kezelték, nem pedig orvosi problémaként.
Amikor először nem a bűnt keresték, hanem a betegséget
A London Lock Hospitalban létrehozott nemibeteg-gondozó radikális gondolatot képviselt. A betegek elkülönítve, megfigyelés alatt, de nem büntetésként kerültek ellátásra. Az intézmény célja nem a megszégyenítés volt, hanem a gyógyítás és a fertőzések továbbadásának megakadályozása. Ez volt az egyik első alkalom Európában, amikor a nemi betegségeket közegészségügyi kérdésként kezdték kezelni. Nem a bűn volt a fókuszban, hanem a terjedés megértése.
„Titkos kórok” és pusztító tünetek – mivel küzdöttek a betegek
A 18. század közepén a nemi betegségek elnevezése és elkülönítése még messze nem volt egyértelmű. A leggyakrabban kezelt kór a szifilisz volt, amelyet különböző neveken emlegettek: „francia kór”, „nagy himlő”, „titkos betegség”. A betegség lefolyása lassú és pusztító volt, bőrelváltozásokkal, idegrendszeri tünetekkel, később vaksággal vagy elmezavarral. Mellette gyakori volt a gonorrhoea – bár ekkor még sokszor a szifilisz enyhébb formájának hitték –, valamint különféle, ma már pontosan nem azonosítható gyulladásos és fertőzéses állapotok, amelyek fájdalmat, meddőséget vagy maradandó károsodást okoztak.
Orvoslás baktériumok nélkül – mit tudtak, és mit nem
Az orvostudomány ebben az időszakban még nem ismerte a baktériumokat, a fertőzéselmélet nem létezett. A betegségeket testnedvek egyensúlyának felborulásával, „romlott levegővel” vagy erkölcsi gyengeséggel magyarázták. A diagnózis leginkább megfigyelésen és tapasztalaton alapult, nem laboratóriumi vizsgálatokon. Ennek ellenére a London Lock Hospitalban dolgozó orvosok már rendszerezni kezdték az eseteket. Feljegyzéseket vezettek a tünetekről, a lefolyásról és a kezelések hatásairól – ez akkoriban kifejezetten modern szemléletnek számított.
Higany, gőz és várakozás – így próbáltak gyógyítani
A korszak orvoslása természetesen még messze volt a mai tudástól. A leggyakrabban alkalmazott kezelések között szerepelt a higany használata, különféle kenőcsök, gőzfürdők és hosszú kórházi megfigyelések. Sok terápia veszélyes volt, de az intézmény mégis mérföldkőnek számított: rendszeres ellátást, dokumentációt és tapasztalatgyűjtést tett lehetővé. A feljegyzésekből kiderül, hogy nemcsak tengerészek, hanem kikötői munkások, szolgálók és nők is megfordultak itt – ami abban az időben szinte forradalmi szemléletváltásnak számított.
Kik kaphattak segítséget, és milyen volt a kórház valójában
A nemibeteg-gondozó elsősorban a kikötőhöz kötődő embereket fogadta: matrózokat, rakodómunkásokat, hajósinasokat és az őket kiszolgáló nőket. A felvétel nem volt teljesen szabad, de nem is függött társadalmi rangtól úgy, mint más kórházakban. Ez önmagában is új megközelítés volt.
Az intézmény nem volt nagy: néhány tucat ággyal működött, elkülönített kórtermekkel. A cél nem a tömeges ellátás, hanem a megfigyelés, az elkülönítés és a tapasztalatszerzés volt. Mai szemmel szerény körülmények között, de a korhoz képest szervezetten és tudatosan zajlott a gyógyítás.
Egy repedés az ítélkezés falán
A nemibeteg-gondozó létrejötte nem szüntette meg az előítéleteket, de repedést ütött rajtuk. Az orvosok és intézmények elkezdték felismerni, hogy a hallgatás és a büntetés csak súlyosbítja a helyzetet. Ez a felismerés később más városokban és országokban is megjelent, és évszázadokkal később alapja lett annak a gondolatnak, hogy a szexuális egészség nem erkölcsi kérdés, hanem emberi és társadalmi ügy.
Ami akkor elkezdődött – és amivel ma is küzdünk
A London Lock Hospital nemibeteg-gondozója ma már történelem, de az üzenete meglepően aktuális. A betegségekhez való viszonyunk sokat elárul arról, hogyan gondolkodunk a testről, a felelősségről és az együttérzésről. 1747 januárjában London egyik kikötői épületében először mondták ki intézményes formában: gyógyítani kell, nem elítélni.
A stigma azonban nem tűnt el egyik napról a másikra – és nem tűnt el azóta sem. Ma már pontosabb tudás, hatékony kezelések és megelőzési lehetőségek állnak rendelkezésünkre, mégis sokan késlekednek segítséget kérni, mert félnek az ítélettől vagy a szégyentől.
A háromszög ugyanaz maradt: stigma, hallgatás és egészség. A történelem tanulsága talán éppen az, hogy ahol ezek közül az első kettő erősebb, ott a harmadik mindig sérül. És ezt 1747-ben már egyszer elkezdtük felismerni.
