Sír a kollégánk miattad!

Van az a kolléga, aki úgy kommunikál, mintha egy kedves, jól fésült kis párnával dobálna… csak épp a párnában tégla van. Nem ordít, nem fenyeget, nem csapja rád az ajtót. Ő mosolyog. Ő „csak kérdez”. Ő „csak segíteni próbál”. Aztán valahogy mégis te ülsz ott délután ötkor, és azon gondolkodsz, hogy mikor vállaltál el még egy feladatot, és miért érzed magad bűnösnek, amiért nem örülsz neki. A munkahelyi „kedveskék” műfaja nem látványos. Inkább olyan, mint a papírvágás: kicsi, de meglepően fáj. És a legfurcsább benne, hogy gyakran nem is tudod pontosan megmondani, mi volt a baj – csak azt, hogy valami nem stimmelt. Ha most felkaptad a fejed: igen, valószínűleg neked is van ilyen kollégád. Vagy volt. Vagy épp most írja a chatbe, hogy „Bocsi, csak egy gyors kérdés”.

Elfelejthetjük a rózsacsokrot. Tegyük vissza a polcra a bonbonválogatást. A 18–19. századi Írországban a szerelmesek valami egészen mással lepték meg egymást Valentin-nap táján: egy tincs hajjal. Igen. Saját hajjal.

A szerelemmel kapcsolatban érezni általában könnyebb, mint beszélni. Lehet, hogy ülünk valaki mellett, nézzük az arcát, és pontosan tudjuk, mit jelent nekünk – de amikor szavakba kellene önteni, minden hirtelen szegényesnek tűnik. Nem véletlen, hogy költők, filozófusok és dalszerzők évszázadok óta küzdenek vele. Most azonban a pszichológusok, antropológusok és evolúciókutatók is ugyanabba az irányba fordultak. Adatokkal, vizsgálatokkal, megfigyelésekkel. És amit találnak, az egyszerre megnyugtató és meglepő.

Az elmúlt években egyre gyakrabban bukkan fel a „gray divorce” kifejezés, amely az 50 év felettiek körében növekvő válási arányt jelöli. Bár elsőre meglepőnek tűnhet, a jelenség mögött nem hirtelen döntések vagy divathullám áll, hanem hosszú, sokszor évtizedeken át érlelődő folyamatok.

Sokan tapasztalják, hogy párkapcsolataik kísértetiesen hasonló forgatókönyvet követnek. Más a név, más az arc, más a történet, mégis ugyanazok az érzések, konfliktusok és csalódások térnek vissza. Ilyenkor gyakran hangzik el a mondat: „mindig ugyanilyen emberbe szeretek bele”.