Aki fél, az érez – horror és a rejtett empátia

A legújabb vizsgálatok szerint a horrorfilmeken szocializálódott nézők magasabb kognitív empátiával bírnak, mint azok, akik inkább kerülnek mindenféle para-helyzetet a képernyőn. A kognitív empátia azt jelenti, hogy jobban értjük mások gondolatait, motivációit, döntéseit – vagyis jobban átlátjuk, mi zajlik bennük. Ez elsőre ellentmondásnak tűnhet. Mi köze az empátiának ahhoz, hogy valaki élvezettel nézi végig, ahogy egy csoport gyanútlan tinédzser döntései egyértelműen rossz irányba mennek? Egyszerű: a horror csak akkor hat, ha együttérzünk a szereplővel.

Ha nem érezzük át a helyzet törékenységét, sérülékenységét, ha nem izgulunk a karakterért, akkor a történet sem félelmetes. A horror műfaja valójában egy folyamatos érzelmi tréning, ahol a néző – akarva-akaratlanul – ráhangolódik mások félelmére és sebezhetőségére.

A rettegés biztonságos laboratóriuma – miért vonzza a szorongókat a horror?

További érdekes felismerés, hogy sok horrorrajongó magasabb szorongásszinttel él a hétköznapokban. Mégsem kerülik a félelmet – épp ellenkezőleg. A horrorfilmek egyfajta érzelmi gyakorlótérként működnek: lehetővé teszik, hogy valaki kontrollált környezetben nézzen szembe a félelmeivel.

A nappaliban ülve, takaró mögül nézni egy jelenetet közel sem ugyanaz, mint a valóságos fenyegetés. De az érzelmi mechanizmusok ugyanazok: emelkedett pulzus, fokozott figyelem, gyors érzelmi feldolgozás. A különbség, hogy a film végén a néző lekapcsolhatja a tévét – és az élmény mégis segíthet csökkenteni a mindennapi szorongást.

„Én is ugyanígy reagálnék…” – A horror mint empátiateszt

A kutatások rámutatnak: minél jobban képes valaki együttérezni a hősökkel, annál inkább átéli a feszültséget, és annál inkább tetszik neki a film. A horror tehát egy sajátos, fordított logikájú empátiateszt: azok találják félelmetesnek és élvezetesnek, akik jobban bele tudják képzelni magukat egy másik ember helyzetébe.

A közkeletű feltételezés – miszerint a horror iránti rajongás érzéketlenségből fakad – így szépen lassan összeomlik. A valóság sokkal árnyaltabb: a horrorrajongók nagy része érzékeny, kíváncsi, érzelmileg nyitott ember, aki egyszerűen szereti megérteni, hogyan viselkedünk extrém helyzetekben.

Miért pont a horror lett az empátia játszótere?

A félelem univerzális élmény. Minden kultúrában jelen van, minden ember átéli, és minden történetmesélő régóta használja arra, hogy tükröt tartson elénk. A horror ebben különösen jó: a határaira szorított emberi viselkedést mutatja be, ahol minden reakció felnagyítva, egyszerűsítve, mégis mélyen emberien jelenik meg. A néző pedig – miközben összehúzza a lábát a kanapén, nehogy valami váratlanul elkapja – azt éli meg, hogy mások félelmén keresztül saját érzései is értelmet nyernek.

A tudomány szerint: a horrorrajongók nem hidegek, csak bátrabbak a saját érzelmeikkel szembenézni

A legújabb kutatások alapján a horror iránti érdeklődés valójában az érzelmi önismeret egyik különleges formája. Empátia, kíváncsiság, félelemkezelés: mind együtt vannak a műfajban, és mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a rajongók – sokszor saját meglepetésükre – érzelmileg érettebbnek bizonyulnak.

És ki tudja: lehet, hogy aki gond nélkül végignéz egy túlélőhorrort, az a való életben is tudja, mikor kell meghallgatni egy barátot, mikor kell támogatást nyújtani, vagy mikor kell csak csendben ott lenni valaki mellett. A horror tehát nem az érzéketlenek műfaja. Épp ellenkezőleg: talán ez az egyik legérzelmesebb filmes terep. Csak jól maszkolja.