Nyomtatás

Anya és apa együttműködik a válás után 1.: miért olyan fontos ez?

Anya és apa együttműködik a válás után 1.: miért olyan fontos ez?
2016
okt.
25

A gyerekek érdekében ami elsőre lehetetlennek tűnik, az is megvalósítható.


Ott áll a papíron: a szülők együttműködve, közösen nevelik a gyerekeket. Szépen hangzik, ugye? Mi pedig tudjuk jól, hogy ez persze a valóságban nem ennyire egyszerű ..... Viszont az biztos, hogy ha sikerül megvalósítani, akkor a gyerekek biztonságot adó légkörben nőhetnek fel, és mindkét szülőjükkel közeli, jó kapcsolatot ápolhatnak. Miként működhet együtt két ember, akik éppen azért váltak el, mert számos dologban nem tudtak együttműködni és közös nevezőre jutni?

A közös felügyeleti rendelkezéseket sokszor két fáradt, dühös, elkeseredett fél esetében kell végrehajtani. Embert próbálóan nehéz túljutni a fájdalmas, csalódással és szakítással végződő történeteken. Együttműködni, közös döntéseket hozni, egyáltalán: beszélni azzal az emberrel, akit legszívesebben kitörölnél az életedből, bizony néha lehetetlen feladatnak tűnik. Mégis, a gyerekek szempontjából a legjobb megoldás, ha mindkét szülő továbbra is részt vesz az életükben.

Segíthet, ha a volt pároddal való kapcsolatodra mostantól úgy nézel, mint egy egészen új kapcsolatra: ez nem másról szól már, mint hogy a gyerekeitek szeretetben, biztonságban, boldogan nőjenek fel. Ez mostantól nem rólatok szól. Egyikőtökről sem. A házasságotoknak vége, de a családnak nincs, a legfontosabb, hogy a gyerekeknek jó legyen. Az első lépés az kell, hogy legyen, hogy megtanuljátok, a gyerekek kerülnek első helyre ebben a viszonyban. A szülői együttműködés a legjobb megoldás a gyerekek érdekében.

A közös munkátok eredményeként a gyerekek úgy érezhetik, hogy ők maguk sokkal fontosabbak, mint az a konfliktus, ami miatt a házasság végül szétment. Megértik, hogy a szeretetek a megváltozott körülmények ellenére állandó.

Mit profitálhatnak a gyerekek az együttműködésetekből?

Biztonságban érzik magukat. Ha biztosak benne, hogy mindkét szülő továbbra is ugyanúgy szereti őket, akkor könnyebben, gyorsabban jutnak túl a váláson, és az önbizalmuk sem csorbul.

A következetességből előnyük származik. Amennyiben sikerül hasonló szabályokat lefektetni, azonos határokat meghúzni, a gyerekek tudni fogják, hogy mit várnak tőlük és azt is, hogy ők mit várhatnak a két otthonukban.

Megtanulják a problémamegoldást. Hiszen látják, hogy a szülők miként tudnak hatékonyan és békésen rendezni egy problémát.

Példát tanulnak. Látnak egy egészséges példát maguk előtt, amit követhetnek. Az együttműködés még sokszor nekünk, felnőtteknek is nehéz dolog, nem csak a volt társsal, de akár egy munkatárssal is. A gyerekeitek viszont egy remek példát láthatnak arra, hogy ez miként valósítható meg.

 


Véleményed?