Az utóbbi években sokat hallani egy látszólag logikus, de mélyen félreértelmezett elméletről: a nők 80%-a kizárólag a férfiak 20%-át találja vonzónak. A gondolat egyenesen a közgazdaságtanból kölcsönzött Pareto-elvből származik, amely szerint az eredmények 80%-a általában az okok 20%-ából származik. Ezt az összefüggést Vilfredo Pareto olasz közgazdász figyelte meg a 19. század végén, amikor azt tapasztalta, hogy Olaszország földjeinek 80%-át a lakosság 20%-a birtokolja. Később más területeken is felfedeztek hasonló arányokat – például a bevételek, a termelékenység vagy akár a problémák forrásai esetében. A szabály tehát egy statisztikai megfigyelés, amely gyakran érvényesül, de nem törvényszerű, és különösen nem alkalmazható mechanikusan az emberi kapcsolatok világára. De vajon tényleg ilyen egyszerű lenne a párválasztás?

Egy statisztika nyomában – miért kapott szárnyra az elmélet?

A 80/20-as párkapcsolati elmélet főként az internetes férfijogi és úgynevezett "red pill" közösségekben terjedt el, amelyek nevüket a Mátrix-filmből vett metaforából kölcsönözték: a piros kapszula bevételét ott az igazság felismerésével azonosítják. E közösségek tagjai azt vallják, hogy a társadalom a férfiakat elnyomja, és az igazságot csak az látja, aki "felébred" ebből a rendszerből. Ez gyakran együtt jár nőellenes, szexista világnézettel és a párkapcsolati dinamika leegyszerűsítésével., ahol azt hirdetik: a nők biológiailag arra vannak programozva, hogy csak a legdominánsabb, legvonzóbb férfiakat válasszák. Az érvelés szerint ez a 20% birtokolja a státuszt, a külsőt, az önbizalmat – minden olyan tulajdonságot, amit a nők keresnek. A többiek? Láthatatlanná válnak.

Azonban ez az elképzelés egy torzított világlátásra épül. A népszerű társkereső appok (mint a Tinder) valóban kimutatták, hogy a nők kevésbé hajlamosak jobbra húzni egy profilt, mint a férfiak – de ebből még nem következik, hogy mindannyian ugyanarra a kis férficsoportra pályáznának. A vonzalom nemcsak fizikai, hanem érzelmi, intellektuális és szociális szinten is kialakul.

A témát még a Netflixen futó, nagy népszerűségnek örvendő Kamaszok (Adolescence) című sorozat is érintette. Az egyik részben a fiatalok online randizáshoz való viszonya kerül terítékre, és szóba kerül a 80/20-as szabály is mint elterjedt, de veszélyes leegyszerűsítés – főként a fiatal fiúk körében, akik emiatt könnyen érezhetik magukat esélytelennek vagy kirekesztettnek.

Mit mondanak a kutatók? – Több mint számok és ösztönök

Társadalomtudósok szerint a párválasztás sokkal komplexebb annál, mintsem egy elméletre redukálható lenne. A vonzalom dinamikus és változó – hat rá a kultúra, az élethelyzet, a személyes élmények, sőt még az aktuális hangulat is. Sokan elsőre nem a "legjobb génkészletű" partnert választják, hanem azt, akivel nevetni lehet, aki figyel, aki érti őket.

Az ilyen leegyszerűsített elméletek gyakran szolgálnak mentségként a személyes kudarcokra. Könnyebb elhinni, hogy a világ igazságtalan, mint szembenézni a saját félelmeinkkel, traumáinkkal vagy hiányosságainkkal.

A veszélyes következmények – ha elhisszük a 80/20-at

A 80/20-as mítosz nem csupán ártalmatlan beszédtéma. A "black pill" (fekete kapszula) gondolkodás az előzőleg említett "red pill" nézet radikálisabb változata. Míg a piros kapszula az állítólagos igazság felismerését jelenti, a fekete kapszula már a teljes kilátástalanság elfogadását hirdeti: azt az elképzelést, hogy a férfiak egy része genetikailag, társadalmilag és mentálisan is végérvényesen kizárt a párkapcsolatok világából. Az ebben hívők szerint az esélytelenségük megváltoztathatatlan, így remény sincs a boldogságra. A "black pill" és incel (önkéntelen cölibátusban élő) közösségekben ez az elmélet a nők hibáztatásához, gyűlöletbeszédhez és akár erőszakos gondolatokhoz is vezethet. Ha a világképünket az a hit határozza meg, hogy mi eleve esélytelenek vagyunk, akkor az önbeteljesítő jóslattá válhat.

De talán még fontosabb: ez az elmélet a nőket is tárgyiasítja, ösztönvezérelt szelektálógépeknek állítja be őket, akik csupán státusz és kinézet alapján választanak. Ez nemcsak hamis, hanem sértő is – és teljesen figyelmen kívül hagyja a valódi emberi kapcsolatok gazdagságát.

Szerelem nem statisztika – és nem algoritmus kérdése

A való élet sokkal izgalmasabb, kiszámíthatatlanabb és sokrétűbb, mint egy sémára felépített elmélet. A szerelem nem Pareto-görbe szerint alakul. Néha épp az a kapcsolat működik, amelyik a legkevésbé tűnt valószínűnek. Az emberi kapcsolatok lényege az egyediségükben rejlik – és ebbe nem fér bele semmiféle 80/20-as sablon.