Kardozás, de nem úgy, ahogy gondolnád

A Pseudobiceros hermafrodita – vagyis minden egyed rendelkezik hím és női ivarszervekkel. És hogy eldöntsék, ki melyik szerepet játssza a párzás során? Nos, ehhez párbajoznak. Nem vicc: úgynevezett „peniszpárbajt” vívnak, amely során az egyik féreg megpróbálja a másikat spermával megszúrni.

A cél? Ne te legyél a nőstény. Ugyanis az, aki „veszít”, vagyis akibe bejuttatják a spermát, az lesz a peték hordozója – és a faj szempontjából ez nagyobb energiabefektetéssel jár. Így mindenki a „könnyebb utat” választaná, és inkább spermát adna, mint fogadna.

Belső termékenyítés... külső behatolással

A módszert „hipodermikus inszeminációnak” hívják – vagyis a hímivarsejteket a bőrön keresztül injektálják be az ellenfél testébe. Ez többnyire sebet okoz, de a férgeknek nem fáj, legalábbis úgy tűnik. A sperma a test belsejében „utazik” a petesejtekig, ahol végül megtermékenyítés történik.

A párzási küzdelem percekig, de akár órákig is eltarthat, a versengés pedig kifejezetten energiapazarló – de úgy tűnik, az evolúció szerint még mindig jobban megéri küzdeni, mint petéket hordani.

Nem ők az egyetlenek

A hipodermikus inszemináció nem egyedi jelenség. Több rovarfaj, például a közismert ágyipoloskák is hasonló módszert alkalmaznak. Ez felvet néhány evolúciós és etikai kérdést (már ha lenne etika az állatvilágban): vajon mennyire szélsőséges lehet a szaporodási stratégia, ha csak az egyik fél akarja?

Miért jó ez a természetnek?

Az efféle furcsa és – számunkra – extrém módszerek egyetlen célt szolgálnak: a túlélés biztosítását. A természet nem szép, hanem hatékony. Aki több utódot hagy maga után, az győz – akkor is, ha ehhez kardozni kell. A Pseudobiceros esete jó példa arra, hogy az evolúció nem mindig a „legszebb” megoldást választja, hanem azt, ami működik.

Emberként hogyan értelmezzük?

Talán jobb, ha nem próbáljuk. Elég annyi, hogy amikor legközelebb furcsának találod az emberi randizás világát, gondolj a laposférgekre. A Tinder világa ezek után egészen visszafogottnak tűnik.