A szerelem nem csak érzés – túlélési rendszer

A modern kutatások egyre következetesebben mutatják: a szerelem nem pusztán romantika vagy hormonvihar. Egy összetett emberi rendszer, amelynek mély biológiai, pszichológiai és társadalmi gyökerei vannak.

A pszichológus Susan Sprecher és más kutatók összegzései szerint a szerelem több összetevőből áll: intimitásból, kötődésből, gondoskodásból, bizalomból, szexuális vonzalomból és érzelmi kapcsolódásból. Képzeljük el receptként. Vannak kapcsolatok, ahol a melegség és a társaság dominál. Másokban a szenvedély az erősebb. És vannak olyanok is, ahol az elköteleződés, a közelség és a hosszú távú kötődés együtt ad egy stabil, mély egészet.

Robert Sternberg pszichológus ezt egy háromszögben írta le: szenvedély, intimitás és elköteleződés. A különböző arányok különböző szerelmeket hoznak létre – de mind ismerősek.

Ami kultúrákon átívelően ugyanaz

Az egyik legérdekesebb felismerés, hogy bár a szerelem megélése kulturálisan eltérő lehet, a magja meglepően hasonló. Különböző nyelveken, különböző társadalmakban ugyanazok a szavak térnek vissza: gondoskodás, őszinteség, bizalom, érzelmi közelség, testi vonzalom. Más a forma, de az élmény nagyon hasonló.

Empátia: a szerelem csendes motorja

A kutatások szerint a szerelem egyik legfontosabb mozgatórugója az empátia. Nem csupán az, hogy megértjük a másik érzéseit, hanem hogy képesek vagyunk együtt érezni vele. Mark Davis pszichológus az empátiát több összetevőre bontotta: együttérzésre, perspektívaváltásra, érzelmi érzékenységre, sőt még képzeletre is – arra a képességre, hogy bele tudjuk magunkat helyezni a másik belső világába. Amikor ez működik, a szerelem már nem arról szól, mit kapunk a másiktól, hanem arról, ki ő valójában. Itt mélyülnek el a kötelékek.

Evolúciós szempontból: miért volt szükség a szerelemre?

A biológia nyelvén a szerelem nem líra, hanem stratégia. Az emberi csecsemők rendkívül hosszú ideig kiszolgáltatottak. Évekig szükségük van védelemre, gondoskodásra, erőforrásokra. Az evolúciópszichológus David Buss szerint a szerelem egy alapvető problémát oldott meg: hogyan maradjanak együtt a felnőttek elég sokáig ahhoz, hogy felneveljék az utódaikat.

A szerelem összetart, még akkor is, amikor az élet nehézzé válik. Betegségben, anyagi gondok idején, hosszú, fárasztó időszakokban. Ahogy Robert Frank pszichológus megfogalmazta: ha a kötődés elég mély, az emberek nem azért maradnak, mert minden könnyű – hanem mert fontos.

Nem luxus, hanem szükséglet

A modern pszichológia ebben meglepően egységes: szeretve lenni alapvető emberi szükséglet. A tartós, biztonságos kapcsolatok jobb mentális és testi egészséggel, sőt hosszabb élettel járnak együtt. A krónikus magány ezzel szemben mérhetően károsítja az idegrendszert és a szervezetet – hatása sokszor a tartós stresszhez vagy akár a dohányzáshoz hasonlítható. Nem véletlen, hogy a magányt ma már népegészségügyi problémaként kezelik.

A szerelem nem tűnik el – csak alakot vált

A történelem során többször próbálták visszaszorítani vagy „szabályozni” a romantikus szerelmet. Vallási közösségek, társadalmi mozgalmak, zárt csoportok egyaránt kísérleteztek vele. Sikertelenül. Az antropológus William Jankowiak kutatásai szerint a romantikus szerelem szinte minden ismert kultúrában megjelenik. Lehet titkolt, lehet tiltott, lehet más néven nevezett – de eltűnni nem tűnik el.

Mi marad meg ebből, ha elhalkulnak a nagy szavak?

Talán az a felismerés, hogy a szerelem nem misztikus kivétel az emberi működésben, hanem annak egyik legmélyebb kifejeződése. A tudomány nem veszi el a varázsát – inkább megmutatja, miért olyan erős. Mert a szerelem egyszerre köt bennünket másokhoz, önmagunkhoz és a túlélésünkhöz.

És talán ezért érezzük úgy, hogy amikor szeretünk – vagy szeretve vagyunk –, valami alapvetően a helyére kerül bennünk.

Forrás: Rokach, A. (2024): The Meanings of Love: An Introduction. The Journal of Psychology, 158(1), 1–4. DOI: 10.1080/00223980.2024.2307284