Csakhogy ez a „magyarázatgyár” nagyon gyakran nem áll meg a nőellenességnél. Sok esetben antiszemita összeesküvés-elméletekbe torkollik. Vagyis ugyanaz a közeg, amely a nőket okolja a férfiak problémáiért, gyakran a zsidókat is megteszi főgonosznak a világ állítólagos romlottságáért. Elsőre ez talán két külön történetnek tűnhet. Valójában nagyon is összetartoznak.

Mi az a manoszféra, és miért ennyire vonzó sokaknak?

A manoszféra gyűjtőfogalom: fórumok, oldalak, influenszerek, videók és online közösségek tartoznak ide, amelyek a férfiasság egy szélsőséges, sokszor sértettségre épülő változatát hirdetik. Ide sorolhatók például a pickup-közösségek, egyes férfijogi csoportok, az incel-kultúra és azok a tartalomgyártók, akik szerint a modern világ szisztematikusan elárulta a férfiakat.

Ezek a közegek gyakran ugyanarra az érzésre játszanak rá: arra, hogy sok férfi úgy érzi, elveszítette a helyét, a tekintélyét vagy az egyértelmű kapaszkodóit. A gyors társadalmi változások, a bizonytalan egzisztencia, az online összehasonlítgatás, a párkapcsolati csalódások és az identitás körüli zavar mind valós élmények lehetnek. A gond ott kezdődik, amikor valaki minderre nem önismerettel, nem társadalmi elemzéssel, hanem bűnbakképzéssel válaszol.

A nőgyűlölet ritkán marad egyedül

A manoszféra egyik alapmozdulata, hogy a személyes kudarcokat külső ellenségekre vetíti. Ez pszichológiailag nagyon kényelmes megoldás. Sokkal megnyugtatóbb azt hinni, hogy „elvették tőlem, ami jár”, mint szembenézni azzal, hogy az élet, a kapcsolatok és az önkép néha bonyolult, kényelmetlen és nem igazságos.

Innen nézve a nőgyűlölet nem pusztán előítélet, hanem egy önfelmentő rendszer része. És ha valaki már hozzászokott ahhoz, hogy a problémáira mindig kívül keresi a gonosz tervezőt, nagyon könnyen továbblép a következő célpontra. Ekkor jelennek meg az összeesküvés-elméletek arról, hogy valakik tudatosan rombolják a „hagyományos” férfiasságot, a családot, a nyugati civilizációt, vagy épp mindhármat egyszerre, csomagajánlatban.

Miért csúszik át ez ilyen gyakran antiszemitizmusba?

Az antiszemitizmus egyik legrégebbi működési módja, hogy a zsidókat mindenre alkalmas háttérerőként mutatja be. Ha valaki olyan világmagyarázatra vágyik, amely egyszerre egyszerű, drámai és mindenre ráhúzható, az antiszemita toposzok sajnos készen várják.

A manoszféra logikája eleve kedveli az ilyen sémákat. Kell egy láthatatlan ellenség, aki miatt a férfi már nem férfi eléggé, aki miatt a nők „elromlottak”, aki miatt a társadalom „elfajult”, és aki miatt a hagyományos rend felborult. Az antiszemita narratívák pontosan ezt kínálják: egy kényelmes, mindenre használható bűnbakot. Ezért van az, hogy amikor egyes manoszféra-szereplők a feminizmust, a progressziót, a pornográfiát, a kapitalizmust, a kommunizmust vagy épp a modern kultúrát egyszerre akarják megmagyarázni, végül gyakran ugyanoda lyukadnak ki. Nem azért, mert ez logikus, hanem mert az összeesküvés-elméleteknek nem a logika a fő vonzerejük, hanem az érzelmi egyszerűségük.

Ez nem új jelenség, csak most ring light is van hozzá

A nőgyűlölet és az antiszemitizmus kapcsolata nem internetes találmány. Ennek mély történeti gyökerei vannak. Európában évszázadokon át gyakori antiszemita toposz volt, hogy a zsidó férfi nem elég férfias: gyenge, femininné tett, testileg és erkölcsileg hiányos. Ezek a sztereotípiák nem mellékes sértések voltak, hanem egy szélesebb politikai és társadalmi kirekesztés részei.

A zsidó férfiakat sok helyen nem engedték teljes jogú állampolgárként élni, nem tölthettek be bizonyos tisztségeket, nem juthattak katonai ranghoz, nem léphettek be olyan intézményekbe, amelyek a „rendes férfitársadalom” terepei voltak. Vagyis a maszkulinitásról szóló társadalmi normák nemcsak kulturális elvárások voltak, hanem a kirekesztés eszközei is. A régi antiszemita gondolkodás gyakran állította szembe az „egészséges”, harcias, domináns férfit a „gyenge”, „elfajzott” zsidó férfival. Ebből a szempontból a mai manoszféra nem új nyelvet talált fel, inkább új platformot. Régen pamflet volt, ma podcast. Régen kávéházi dühöngés, ma algoritmikusan megtolt videósorozat.

Az amerikai férfiideál és a kívülálló férfi figurája

A modern nyugati maszkulinitás egyik fontos mintája az erős, kontrolláló, cselekvő férfi képe lett: a pionír, a katona, a sportoló, az önmagát keménységgel megváltó hős. Ebbe a képbe sokan eleve nehezen fértek bele, köztük azok a zsidó közösségek is, amelyek más férfiideálokat hoztak magukkal, például a tanulásra, az érzékenységre, a szellemi teljesítményre épülő modelleket. Ebből aztán könnyen lett gúny, majd gyanakvás, végül politikai előítélet. Az a férfi, aki nem illeszkedett a domináns férfiasságeszménybe, sokszor gyanúsnak, puhánynak vagy veszélyesen „másnak” számított. A manoszféra ma is hasonló logikával dolgozik: ami nem fér bele a beszűkített férfiképbe, azt vagy kineveti, vagy fenyegetésnek nyilvánítja.

Az algoritmus imádja a dühöt

Fontos látni, hogy a manoszféra nemcsak eszméket terjeszt, hanem platformlogikákon is utazik. Az online rendszerek az erős érzelmekre optimalizálnak, és a harag, a sértettség, a megalázottság érzése kifejezetten jól teljesít a kattintáspiacon.

Egy enyhén árnyalt, felelősségteljes mondat arról, hogy a férfiidentitás válsága társadalmi, gazdasági és pszichológiai tényezők összjátékából áll, ritkán lesz virális. Egy olyan videó viszont, amely azt ígéri, hogy „elmondom, kik tették tönkre a férfiakat”, már sokkal könnyebben átvágja az ingerküszöböt. És itt lép be az algoritmus mint csendes bűntárs. Nem azért, mert ideológiája lenne, hanem mert a felháborodás jól mérhető, jól terjeszthető és jól monetizálható. A gyűlöletnek ma már nemcsak történeti hagyománya van, hanem üzleti modellje is.

Miért ennyire csábító az egyetlen nagy magyarázat?

Mert felment. Mert nem kell tőle önvizsgálat. Mert nem kell kimondani, hogy a világ bonyolult, a kapcsolatokban sérülünk, a társadalmi változások nyerteseket és veszteseket termelnek, és néha mi magunk sem vagyunk különösebben könnyű esetek.

Az antiszemita összeesküvés-elmélet a manoszférában azért működik olyan jól, mert egyetlen történetbe gyúrja össze a különféle sérelmeket. Nem kell külön megérteni a gazdasági bizonytalanságot, a nemi szerepek változását, a magányt, a pornótorzította párkapcsolati elvárásokat vagy a státuszszorongást. Elég azt mondani: valakik ezt tették velünk. Ez intellektuálisan gyenge, de érzelmileg rendkívül hatékony konstrukció.

És közben mi vész el? Például a valóság

A manoszféra egyik legnagyobb trükkje, hogy úgy csomagolja a sértettséget, mintha az felismerés volna. Mintha a keserűség automatikusan mélylátást jelentene. Mintha attól, hogy valaki csalódott, máris jobban értené a világ rejtett működését. Pedig a valóság ennél prózaibb. A férfiak problémái léteznek. A magány, a mentális terhek, a kapcsolati bizonytalanság, a társadalmi nyomás és a teljesítménykényszer nagyon is valós kérdések. Csakhogy ezekre nem antiszemita fantáziák és nőellenes dührohamok adják a választ, hanem sokkal unalmasabb dolgok: önismeret, társadalmi párbeszéd, mentális egészség, oktatás, felelősségvállalás. Igen, tudom. Kevésbé szexi, mint egy világösszeesküvés. Cserébe közelebb van az igazsághoz.

A végén mindig ugyanoda jutunk

A manoszféra antiszemitizmusproblémája nem véletlen mellékszál, és nem is csak néhány különösen hangos figura botránya. Szerkezeti kapcsolat van a nőgyűlölet, a sértett férfiidentitás és az antiszemita összeesküvés-gondolkodás között.

Ha egy közeg arra épül, hogy a férfi kudarcaiért mindig valaki más felel, előbb-utóbb szüksége lesz egy mindent elbíró bűnbakra. A történelem pedig sajnos már régen legyártotta ehhez a kész sablonokat. Ezért fontos komolyan venni, mi történik ezekben az online terekben. Nem azért, mert minden dühös férfiból szélsőséges influenszer lesz. Hanem azért, mert a gyűlölet mindig ott erősödik meg igazán, ahol önsajnálatnak és igazságkeresésnek tudja álcázni magát.

Eredeti forrás: The Conversation – Why the manosphere has an antisemitism problem