Nyomtatás

5 tipp, hogy a Karácsonyt már párban töltsd!

5 tipp, hogy a Karácsonyt már párban töltsd!
2015
nov.
04

Az évvégi időszak az egyik legjobb része az évnek, ha társat keresel. Az ünnepre készülődés lázában ég a város, új lehetőségek nyílnak a társkeresésre is.

 

Lehet, hogy eddig nem így gondoltál ezekre a ragyogó-hajtós-őrült hetekre, de most mutatunk pár tuti tippet, figyelj!

1. Adventi vásárok

Kisebb-nagyobb vásárok mindenhol akadnak, ide pedig nem ciki egyedül érkezni. Nézelődés közben könnyű szóba elegyedni, és a beszélgetést akár egy forralt bor mellett is folytathatjátok. Munka után keress fel egy vásárt, de az ebédszünetben is kiugorhatsz szétnézni a kézműves termékek között.

2. Könyvesbolt

Könyvet ajándékozni bárkinek lehet, így egy könyvesboltba betévedni Karácsony előtt szinte kötelező program! Nem kell sietni, az olvasósarkokban belelapozhatunk a könyvekbe, vagy akár egy kávé mellett is alaposabban szemügyre vehetjük őket (meg persze a többi vásárlót). Itt aztán nem nehéz bárkit is megszólítani, például rákérdezhetünk a nála lévő könyvre, mintha az unokaöcsénk részére éppen azt néztük volna ki. A véleménycsere pedig az elérhetőségek megadásával folytatódhat.

3. Adventi randiprogramok

Tudtad, hogy egész évben részt vehetsz tárkereső rendezvényeken, melyek kiváló programok is egyben? Ha eddig nem gondoltál erre, érdemes az ünnepek előtt kipróbálni mondjuk a közös forraltborozást, a laza esti társasjátékozást, vagy a szaloncukorkészítést. Jól hangzik, ugye?
Több infó: www.randimaskepp.hu

4. Főzőiskolák

Aki egész évben nem gondol a főzésre, az az Ünnepek közeledtével pánikszerűen kezdi bújni a recepteket. Sokan ilyenkor iratkoznak be egy főzőtanfolyamra, így a főzőiskolák tömve vannak lányokkal és fiúkkal. Egyetlen hétvége alatt nemcsak ellesheted az ünnepi menük készítésének trükkjeit, de akár párra is lelhetsz a vágódeszkák és lábosok között.

5. Adventi utazások

Különleges, egynapos utazások sora vár az adventi időszakban: akár busszal, akár vonattal szeretnénk menni, számos lehetőségből választhatunk. Az örök sláger, az adventi fényekben úszó Bécs mellett a varázslatos Semmeringre is kirándulhatunk, de Salzburg, Krakkó is elérhető távolságba kerül. A városnézés mellett pedig bőven lesz alkalmunk ismerkedni utastársainkkal, minden bizonnyal lesz más is, aki egyedül érkezett.
Több infó: www.mav-start.hu, www.alfatours.hu, www.volan.hu



 


Véleményed?