Fizessen a hirdető helyetted!

A közösségi médiát kerülő partner ma már nem feltétlenül gyanús, hanem sokak szemében kifejezetten vonzó: a „luddite boyfriend” trend arról szól, hogy egy offline-abb ember mellett kevesebb a digitális dráma, a lájkféltékenység és az állandó érzelmi készenlét.

Ha csak a műveiből indulnánk ki, William Shakespeare-ről könnyű lenne azt hinni, hogy egyszerre volt szerelmi tanácsadó, párkapcsolati szakértő, női lélekbúvár és a rossz randik koronázatlan királya. Kevés szerző írt annyit a szerelemről, a féltékenységről, a házasságról, a vágyakozásról, a csalódásról és a nők körüli férfizűrzavarról, mint ő. Az embernek néha az az érzése, hogy Shakespeare fél Angliát végighallgatta egy rosszul sikerült udvarlás után.

Van az a kényelmetlen, ismerős társasági reflex, amikor egy munkahelyi zaklatási ügy hallatán valaki félhangosan odaveti: „biztos félreértés volt”, vagy „egyes férfiak egyszerűen ilyenek”. Mintha a nők megalázása, szexista poénokkal való helyretolása vagy a határok szándékos feszegetése valamiféle ősi, elkerülhetetlen természeti jelenség lenne, mint az eső vagy a pollenszezon. Pedig nagyon nem mindegy, minek tartjuk a munkahelyi szexuális zaklatást. Ha rossz magyarázatot fogadunk el, rossz megoldásokat is keresünk. Egy friss tudományos összevetés szerint ugyanis két nagy elmélet kering arról, mi hajtja ezeket a viselkedéseket – és az egyik sokkal jobban megmagyarázza, mi történik valójában.

Van az internetnek egy zuga, ahol a világ összes baja feltűnően rendezett magyarázatot kap. Nem jön össze a randizás? A feminizmus az oka. Nem halad a karrier? A rendszer ellened dolgozik. Zavarosnak tűnik a világ? Sebaj, valaki biztos titokban irányítja. A manoszféra pontosan ebből a pszichológiai csomagból építkezik: frusztrációból, sértettségből, identitásválságból – és abból a csábító ígéretből, hogy mindenre van egyetlen, látványos válasz.