A mai nagymamák élete persze nem egyszerű. Vannak olyan nagyik, akik bármennyire is szeretnének, nem tudnak több időt tölteni a kicsikkel, hiszen még nyugdíjasként is dolgoznak, kiegészítő kereset után néznek, vagy az egészségi állapotuk nem teszi lehetővé, hogy sokat unokázzanak. És vannak olyanok is, akiktől a gyerekeket messze, akár másik fölrészre sodorta a sor.
Én nagyon szeretném, ha a gyerekeimnek is „békebeli" nagymamája lenne, de sajnos nekünk egy másfajta nagymama jutott. Mondhatnánk, hogy ez a mi családunk problémája, de egyre több beszélgetésből szűröm le azt, hogy valahol eltűnt az a valódi nagymama-nemzedék, aki már csak a lisztreklámban süti a rétest. Nálunk a kedves mama leginkább saját magával törődik, pedig hosszú ideje nyugdíjas. Ideje nagy részét kivizsgálásokon és orvosi rendelőkben tölti, újabb és újabb panaszokkal, vagy otthon piheni ki a „fáradalmait". Ha nagy ritkán hetekkel előre leegyeztetve eljön, hogy kimozduljunk egy estére a férjemmel, alig várja, hogy megérkezzünk, máris sóhajtozva siet haza, mert „fáradt".
Míra azt meséli, hogy az ő anyósa sem sokkal jobb, csak orvosok helyett „fontos programokra" járkál. Különféle előadásokat és konferenciákat szervez, mintha nem is nyugdíjas pedagógus lenne, hanem miniszterelnök. Persze az aktív élettel még nem lenne baj, ha mindez nem azzal járna, hogy a határidőnaplójával a kezében a tízhetes nyári szünetben nem 3 egész napot tudna mondani, amikor ráér unokázni.
Nincs jobb helyzetben Hedvig sem: nálunk a nagyi évente egyszer látja az unokát -ha odaviszik. A köztes időben mintha nem is létezne, pedig Hedvig hívta, felajánlotta, hogy bármikor jöhet látogatóba. Hasonló élményei vannak Krisztának is. „Mami" évente egy-két alkalommal letudja a kötelező köröket, elhívja a családot, és a kisfiúnak megtiltja, hogy Nagyinak szólítsa őt, kizárólag a keresztnevén hívhatja. Magyarázatként hozzáfűzte, hogy ő nem érzi nagymamának és öregnek magát, és nem is szeretné, ha bárki annak szólítaná.
Adél már elvált a férjétől, de ettől ex-anyósa ugye még továbbra is a gyerekek nagymamája maradt. Anyuka azonban fontosabbnak tartja, hogy Adélt ostorozza, és kritizálja, kiselőadást tartson az „elvárható" viselkedésről, minthogy az unokáival legyen. Szerinte Adélnak azon kellene dolgoznia, hogy egyedülálló anyaként is a maximumot nyújtsa, így minden alkalommal pofákat vág, amikor a 3 gyerekkel magára maradt nő egy kicsit lazítana, és rábízná a gyerekeket.
Hogy milyen kötődés fog ezekkel a nagymamákkal kialakulni, az nyilvánvaló: semmilyen. A legszomorúbb azonban az, hogy ezek a gyerekek nagyon sokat veszítenek azzal, hogy nincs igazi nagyanyjuk. Olyan, akinél lehet este csokit enni, akinél nyáron mezítláb lehet szaladgálni, akinél mintha megállna az idő, aki sokat mesél a régi korokról, és arról, hogy milyen volt apa/anya kicsinek.
