Régebben bizonyos törzseknél (van, ahol még most is dívik) eljött az ünnepség napja, amikor a fiúkat férfivá, a lányokat nőkké avatták. Ezt sokszor egy próbatétel is megelőzte, majd a ceremónia után a fiúk és lányok a felnőtt társadalom teljes jogú tagjává váltak. Elbúcsúztatták a gyermekkort és köszöntötték a felnőtt létet. Ez kívülről kicsit furcsának tűnik, hiszen a felnőtté válás egy folyamat, nem egy csapásra történik, de mégis megvan a létjogosultsága, hiszen ad egy támpontot, hogy igen, onnantól kezdve az ember felnőttnek számít.

Napjaink civilizált társadalmaiban ilyen nincs. Nálunk, ahogy betölti az ember a 18. életévét felnőttnek számít. Hivatalosan jogosítványt szerezhet, ihat alkoholt, szavazhat, de nem biztos, hogy valóban fel is nőtt. De mitől is lesz valaki felnőtt?

Talán a legfontosabb része a felelősségvállalás. Önmagadért, a szavaidért, a tetteidért. Az önállóság. A döntés képessége. A döntések következményeinek vállalása. A problémák megoldása. Ha nem megy egyedül, akkor segítséget kérve.

Felnőttként kell, hogy tervezz! Hogy gondolkozz! Hogy tegyél! Hogy érezz! Hogy szeress! Hogy legyél őszinte! Főként magaddal. Hogy merj! Hogy menj tovább akkor is, ha félsz! Hogy változz! Hogy változtass! Hogy élj! Hogy tudd, az életed a kezedben van!

Mert amíg mindezt másoktól várod tétlenül, belül még gyermek vagy akárhány évesen is.

Ahogy Váci Mihály írta:

"Nem elég a jóra vágyni,
a jót akarni kell!
És nem elég akarni,
De tenni, tenni kell:
A jószándék kevés!
Több kell – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell – az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!"